Sulyok, Havasi, Krausz. Csak a bosszú - úgy tűnik, hogy egy magyar Nobel-díjas által vezetett tudományos szervezettől ugyanúgy meg lehet szabadulni egy nap alatt, mint egy leköszönő helyettes államtitkártól.

*

Krausz Ferenc Nobel-díjas kutató által vezetett Élvonal Alapítvány működésének tiszás ellehetetlenítése kapcsán pár kérdést érdemes rendbe rakni.

Egyrészről a közép-európai régióban egyedüliként egy Nobel-díjas által vezetett tudományos kutatásokat végző, a kormánytól független szervezet működése túlmutat önmagán: egy stratégiai térfoglalás részét képezné a regionális tudományos életben, aminek az üzenete, hogy kormányoktól függetlenül van egy hely Közép-Európában, ahol van tudományos minőség, autonómia és presztízs is, mellette pedig finanszírozás is. A koncepció innovatív és vonzó volt.

Nem sorolva azt, hogy a Krausz Ferenc vezette Alapítvány a tudományos munka mellett milyen nagy hangsúlyt fektetne a tehetséggondozásra - ezt a napokban sokan megtették- három olyan szempont emelendő ki, amivel a Tisza saját ígéreteivel és az ország érdekeivel is élesen szembemegy.

1. Magyar Péter éppen 3 hete az MTA előtt ígérte meg, hogy az ország K+F költéseit a jelenlegi 1,3-1,4%-os GDP-arányos szintről felemeli 2%-ra. Ez tehát évente plusz 400-500 Mrd Ft-ot feltételezne. Az Alapítvány, mint kutatási tevékenységet végző szervezet megszüntetése ennek éppen az ellenkezőjét szolgálja.

2. Az Alapítvány tevékenysége több száz, jelenleg külföldön élő tehetséges fiatal kutató hazatérését és a hazai tudományos életbe való bekapcsolását célozta. A tiszás döntéssel ez a cél is ellehetetlenül, miközben a Tisza folyamatosan a külföldön élő magyarok hazahozatalának fontosságát hangsúlyozta a kampányban.

3. A Krausz Ferenc nevével fémjelzett Alapítvány részben éppen azon a területen akart világszínvonalú kutatómunkát végezni, és ahol pont ő lett volna a húzónév, ahol erre a legnagyobb szükségünk lenne: Krausz Ferenccel és az Alapítvány munkájával egy olyan terület kapott volna különös fókuszt, ami azontúl, hogy orvostudományi szabadalmak százait hozhatná el Magyarországnak, magyarok ezreinek segíthetne a korai betegség-felismerésben, növelve az egészségben eltöltött évek számát, javítva a népesedési mutatókat. Ez a terület az orvosdiagnosztika.

A nagy tiszavirágos forradalom jegyében most ebből sem lesz semmi, miközben Magyar Péter minden népi fórumán azt harsogta - hazudta - orrhangon, hogy évente “30-40 ezer” magyar hal meg megelőzhető halálok miatt.

Akkor ez a kérdés mégsem annyira fontos?

4. Az Alapítvány beszántásával azon fontos össznemzeti stratégiai célunk is ellehetetlenül, hogy Magyarországon jöjjön létre Európa egyik legjobb és leginnovatívabb diagnosztikai - előbb kutatási majd szolgáltatási - központja, ahová évente százezrek járnak egész Európából gyors és életeket mentő vizsgálatokért, miközben sok ezer eurót költenek hazai szolgáltatások, valamint magyar orvosok által kidolgozott eljárások és szabadalmak igénybevételére. Ez az új iparág néhány év alatt több ezer milliárd Ft-os piaccá kinőve magát fedezni tudta volna például a magyar egészségügy többletfinanszírozásához szükséges forrásokat, egyben itthon tartotta volna a magasan képzett munkaerőt és kutatókat is.

Ezeket a nagy stratégiai céljainkat is akkor most berakhatjuk a sufniba…

Bízom benne, hogy csak egyelőre. Ne zárjuk azt ki, hogy az új kormány akar és tud olyan intézményeket és rendszereket létrehozni, ami ezeket a célokat majd szolgálja.

Mégis, ez a házmester-stílus egyik, az egész világon elismert Nobel-díjasunkkal szemben is méltatlan és káros és valami nagyon súlyos jelenségre mutat rá már most.

Miért nem lehetett ebben a kérdésben előbb egyeztetni, aztán dönteni? Miért kell mindennek és mindenkinek nekimenni, aki korábban a magyar államtól kapott valamilyen támogatást, egyébként egy olyan célra, ami helyes és nemes és az ország hosszú távú érdekeit szolgálja, ráadásul meg is térül?

Helyette marad a házmesterkedés, a kicsinyesség, az 50-es évek demagógiája. Más-más szinten, de ennek a megnyilvánulásai voltak a héten Sulyok Tamás, Krausz Ferenc vagy éppen Havasi Bertalan elleni méltatlan megnyilvánulások is.

Bízzunk benne, hogy közben Krausz Ferencet nem fogja leigazolja egy olyan kormány vagy szervezet, ahol a kormányzati döntéseket nem a miniszterelnök kicsinyes politikai döntései és vérnyomás-szintje határozza meg. Sokat segítene az országnak.

A profik.

Mint ahogyan a mai nap is bebizonyította, a Tisza-kormány még egy, a főnépbiztost felbőszítő helyettes államtitkárt sem képes rendesen felmenteni, halkan kérdezem mi lenne itt ha kitörne…

Az igazság bajnoka!
Csak a cirkusz, csak a személyeskedés, csak a bosszú.
A saját felvételeink lebuktatták Magyar Pétert, hogy a kormányzati átadás-átvételt követően három esetben is hazudott a sajtónak…

A nagy Karmelita-hergelés margóján, a Diákhitel Központ vezérigazgatói irodáját mikor tekintheti meg a nagyérdemű?

Én, amikor 5 éve ott jártam nem fehér falakat és puritán berendezést, hanem…

️Ha nincs a Fidesz-KDNP frakció jelzése, akkor akár egy hetet is csúszhatott volna az új Tisza-kormány megalakulása.
A Tiszának az új országgyűlés alakuló ülésére benyújtott, a kormány megalakulásához…

Magyar Péter még ezt az alkalmat is propagandacélokra akarta felhasználni, csakhogy az ő általa mutatott képsorok és videók nem a valóságot mutatják, ez most ebből az összeállításból is kiderül.

Ideje…

️Ideje lenne, hogy az új pénzügyminiszter felhagyjon a propagandával és a hangulatkeltéssel és végre dolgozni kezdjen.

Kármán András, aki másfél évig maga is államtitkárként szolgált az Orbán-kormány…

Magyar Péter és a Tisza a kampány alatt és a székfoglaló beszédében is hamis szegénységi adatokkal hergelt. Mikor a miniszteri meghallgatáson erre rákérdeztünk, hogy az eurostat adatok egészen más…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Békés megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média