Magyar Péter és a Tisza a kampány alatt és a székfoglaló beszédében is hamis szegénységi adatokkal hergelt. Mikor a miniszteri meghallgatáson erre rákérdeztünk, hogy az eurostat adatok egészen más…
️Ideje lenne, hogy az új pénzügyminiszter felhagyjon a propagandával és a hangulatkeltéssel és végre dolgozni kezdjen.
Kármán András, aki másfél évig maga is államtitkárként szolgált az Orbán-kormány alatt, pontosan tudja, hogy Magyarországon nincs rendszerszintű korrupció.
Ez akkor is így van, ha főnöke azt várja el, hogy minden minisztere minden hullámhosszon a lehető legerősebb mondatokkal bélyegezze meg a korábbi kormányzat munkáját.
Amikor Kármán úr 5-8 ezer milliárdos gazdasági károkról beszél, ő maga is tudja, hogy valótlanságot állít.
Különösen nyilvánvaló ez a közbeszerzésről tett állítások kapcsán. Brüsszel nem volt az Orbán-kormány barátja, de mégis el kellett ismernie, hogy a magyar közbeszerzési rendszer megfelel az európai uniós sztenderdeknek és folyamatosan javuló teljesítményt nyújt, szemben számos uniós országgal, csak ott éppen Brüsszel-párti kormány van hatalmon.
️A Fidesz-KDNP-kormány a gazdaságot stabil fundamentumokkal adta át.
Teljes foglalkoztatottság, 2. legerősebb növekedés az EU-n belül, bővülő fogyasztás, növekvő adóbevételek, 2% alatti infláció.
– 2010-ben örültünk volna, ha ilyen alapkra tudtunk volna építkezni.
A Tisza Párt 1213 ígéretet tett a kampány során.
️Elég a propagandából és a hisztériakeltésből. Ideje nekiállni dolgozni!
Magyar Péter és a Tisza a kampány alatt és a székfoglaló beszédében is hamis szegénységi adatokkal hergelt. Mikor a miniszteri meghallgatáson erre rákérdeztünk, hogy az eurostat adatok egészen más…
Akár kormányon, akár ellenzékben: számunkra mindig Magyarország az első. Munkára fel, hajrá Magyarország! 
Néhány gondolat megfontolásra a hamarosan hivatalba lépő, új miniszterelnökhöz
Miért hiba nem beköltözni a Karmelitába?
Tudatos döntés és következetes építkezés eredménye, hogy a Budai Vár – amelyet a…
A Fidesz frakció szóvivői - sok sikert kívánok nekik, nekünk! 
A Fidesz megújult parlamenti frakciója a normalitást fogja képviselni az Országgyűlésben, konstruktív…
A mai napon megalakult a Fidesz parlamenti frakciója, melynek én is a tagja leszek.
A választópolgárok bizalmát hálával fogadom, és elkötelezetten vállalom, hogy országgyűlési képviselőként a következő…
Elment Sebő Ferenc. Általa a hagyomány nem múzeumi tárggyá, hanem közösségi élménnyé vált: énekké, tánccá, közös örömmé. Elhivatottsága révén számtalan népdal és dallam menekült meg az enyészettől,…
Választás volt, parlamentet választottunk, nem kényúrt!
„Előbb választást kell nyerni, utána mindent lehet.” — ezen mondatáról elhíresült Tarr Zoltán miniszterjelölti meghallgatása zajlott a Társadalmi Részvétel Bizottságban.
Azt reméltem, hogy végre…
A mai nap érzése, Hobo után: “Oly sokáig voltunk fenn, nem is tudjuk, milyen lenn”
Bizalommal tekintünk a jövőbe! 