Nem akartam belemenni ebbe az uniós források
- hazahozatala,
- meg még mindig nem hazahozatala,
- meg újra hazahozatala,
- és most már tényleg hazahozatala témába, mert alapvetően mégiscsak az lenne a fontos, hogy a nekünk járó és tőlünk politikai okok miatt visszatartott összegek legalább végre a puszipajtás-eukonform kormányváltás hatására megérkezzenek.

Ugyanakkor az már tényleg parádés kezd lenni, ami e források hazahozatalának kommunikációja és a valóság feszültségében zajlik hónapok óta. A megszámlálhatatlan mennyiségű győzelmi jelentés után mostanra újra kiderült, hogy tulajdonképpen ezek a pénzek a láthatáron sincsenek még. A Bizottság közlése szerint ugyanis mindössze a hivatalos kifizetési kérelmek beadása veszi kezdetét, utána talán az érdemi bírálat is elkövetkezhet, tehát mire ezekből valódi teljesülés következik, addigra még vagy 15 alkalommal is bejelentheti Magyar Péter és/vagy Vitézy Dávid különböző kulisszák előtt, hogy ők a választás után azonnal hazahozták a Magyarországnak járó pénzeket.

Az egy másik kérdés, hogy egy valódi nemzeti érdekek alapján működő (és emberséges) kormányzat számára e források hazahozatalakor nem lehetne mellékes az, hogy olyan projektekre fordíthassa az összegeket, amelyekből a magyar cégek, vállalkozások (velük a magyar emberek) profitálni tudnak. Hiszen hasznosulásuk így jelentene valódi lökést a magyar nemzetgazdaságnak.

A jelenlegi konstrukció szerint azonban - ha egyszer tényleg megérkeznek ezek a források - annak haszonélvezői jórészt külföldi cégek lesznek, azaz csak ideiglenesen tartózkodik majd hazánkban e pénz nagy része. A vitatható hasznosságú szélkerekek maradnak majd idomtalan formájukkal és kérdőjeleikkel, ám azokat telepíteni, karbantartani csak külföldi cégek tudják, azaz ennek hasznai fordulnak is sarkon nyomban az országból és masíroznak szépen az összegek nyugati számlákra.

Ideje mindenkinek szakítania azzal az illúzióval, hogy Magyar Péter és Vitézy Dávid kedvéért az EU a magyar emberek érdekei szerint ad pénzt, ez botorság - kőkemény szuverenitási és gazdasági ára van mindennek. (Ezt szerette volna Orbán Viktor egy politikai manőverrel megkerülni és a 7 éves költségvetés megszavazásának feltételeként, alkuk nélkül hazahozni a nekünk járó összegeket. Sajnos nem így történt...)

De Kollár Kingával ellentétben ellenzékből is drukkolok, hogy - ha még ilyen felemás eredményekkel is - de mihamarabb kapjuk meg a politikai zsarolás miatt visszatartott forrásokat.

Ugyanakkor egyre kellemetlenebb látni, amit e haza még nem hozott pénzek kapcsán előad a kormányzat az emberek bolondítására.

Kevesebb beszéd, több érdemi munka és sokkal de sokkal határozottabb nemzeti érdekérvényesítés kellene. Naponta mutatja be a miniszterelnök idehaza harciasságát, lássuk végre mire megy e képességével a valódi kihívást jelentő, igazi téttel bíró brüsszeli terepen! Ott várna el ugyanis keménységet tőle mindenki, tiszás és ellenzéki egyaránt, mert az itthoni produkciók, a teátrális “hazahoztuk!” bejelentések szavatossága mostanra már lejárt.