Németország vezetésével 11 uniós tagállam levélben sürgeti Kaja Kallas külügyi főképviselőt, hogy az uniós külpolitikai döntéshozatalban térjenek át a minősített többségi szavazásra.

A törekvés nem új. A nagyobb tagállamok évek óta egyre határozottabban keresik annak módját, hogyan lehetne megkerülni az egyhangúságot és vele együtt a nemzeti vétót.

Mi mindig azt mondtuk, hogy ez nem lehet magyar érdek, hiszen súlyosan csorbítaná a tagállami szuverenitást és érdekérvényesítési képességünket. A vétójog biztosítja, hogy a kisebb tagállamok is megvédhessék nemzeti érdekeiket a legfontosabb stratégiai kérdésekben, és ne a nagy tagállamok döntsenek a fejünk fölött. Az európai integrációnak szuverén és egyenrangú nemzetek együttműködésére kell épülnie.

Nemzeti érdekeinket csak akkor tudjuk megvédeni, ha az ilyen centralizációs törekvéseknek határozottan ellenállunk. Bízunk benne, hogy a magyar kormány ebben nem szakít a Fidesz-kormányok gyakorlatával, és a Brüsszelhez való igazodás, valamint a „nem leszünk bot a küllők között” külpolitika nem jelenti majd a vétójog és vele együtt a nemzeti érdekek feladását.

Összevont poszt

A Bizottság szóvivője döntötte meg a Tisza-kormány állítását. Egyetlen eurócent sem érkezett még azokból az uniós pénzekből, amelyeket videókban már vagy 30-szor hazahoztak.
Ennél is fontosabb: még…

Dömötör Csaba: A Bizottság szóvivője döntötte meg a Tisza-kormány állítását. Egyetlen eurócent sem érkezett még azokból az uniós pénzekből, amelyeket videókban már vagy 30-szor hazahoztak.

Ennél is…

Az eltékozolt száz nap

Száz nap nem elég minden probléma megoldására. Arra viszont elég, hogy egy új kormány bizalmat építsen és felkészítse az országot arra, ami jön. Egyik sem történt meg.

A gazdaság…

Oké, de mit ígértetek Brüsszelnek a pénzért
Magyar Péterék hetek óta hatalmas csinnadrattával ünneplik, hogy „hazahozták” az uniós pénzeket (azt most hagyjuk is, hogy ma éppen maga az Európai Bizottság…

Rétvári Bence:
A Fidesz-KDNP kormány több mint hatszorosára emelte a szociális tűzifa keretet, és ilyenkor már ki is utalta az önkormányzatoknak a támogatást.

A Tisza-kormány még ki se írta a…

Panyi Miklós:
A Tisza sokat beszélt a gyermekvédelemről a kampány alatt. Be volt ígérve az azonnali béremelés a szociális szférában dolgozóknak, de erről egy mondatot sem hallani a választások óta.…

A kormányváltás óta nem volt bejelentés nagyberuházásról Magyarországon. Hogy lesznek ebből munkahelyek?

Magyar Péter a kampányban még azt harsogta, hogy Brüsszel csak a Fidesz képzelt ellensége. Hat hónappal később azonban már ő maga ismeri el, hogy az uniós elit valóban igazságtalanul bánt…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média