Az eltékozolt száz nap

Száz nap nem elég minden probléma megoldására. Arra viszont elég, hogy egy új kormány bizalmat építsen és felkészítse az országot arra, ami jön. Egyik sem történt meg.

A gazdaság normális működéséhez mindenekelőtt kiszámíthatóság kell. Ehelyett államosítások, politikai fenyegetések és egy olyan vagyonelkobzási szuperhatóság jött, amely már ítélet előtt képes vállalatokat állami felügyelet alá helyezni. Csoda, hogy bezuhant a beruházási ráta? Nem hinném. A magyar vállalkozó és a külföldi befektető ugyanazt kérdezi: biztonságban van-e a befektetésem, és ugyanazok lesznek-e holnap is a szabályok? Ha ebben nem biztos, nem fektet be.

Az uniós pénzeknél közben kivételes lehetőséget kaptak. Brüsszel támogatta az új kormányt, tehát lett volna esély újratárgyalni a feltételeket, és szuverenitásfeladás nélkül hazahozni a forrásokat. Ehelyett elfogadták lényegében ugyanazokat a feltételeket, amelyeknek mi ellenálltunk - a pénz pedig még így sem érkezett meg abban az ütemben, ahogy reklámozzák. Most ott tartunk, hogy “talán, jövőre lesz valami”.

A legnagyobb próba azonban még előttünk van. A nyár már megmutatta a kormányzati felkészületlenséget: alacsony vízállás, drága importáram, ipari korlátozások és kapkodás. A benzinár féken tartása és az alacsony rezsiköltség megvédése több száz milliárd extraforintba kerül már most.

Ősszel és télen ennél sokkal nehezebb lesz a helyzet. A világpiacon a gáz, a kőolaj, illetve a benzin és a dízel ára is komoly kockázat. Biztosítani kell az ország energiaellátását, feltölteni a tárolókat, kordában kell tartani a benzinárakat és meg kell védeni a magyar családok alacsony rezsiárait. Ehhez biztos és olcsó energia, költségvetési mozgástér, jó külkapcsolatok, előrelátó beszerzés és precíz válságkezelés kell. A nyári teljesítmény után okkal lehetünk aggodalmasak.

És lassan lejár az ígéretek ideje is. A választások előtt jóléti fordulatot, több pénzt és könnyebb életet ígértek. Száz nap után ezekből szinte semmi nem valósult meg. A romló költségvetési helyzet, a növekvő adósság és az őszi-téli energiakockázatok mellett pedig lassan azt is ki lehet mondani: egyre kisebb az esélye annak, hogy ezekből az ígéretekből bármi érdemi megvalósul. Az államadósság és a költségvetési hiány elszállása román pályára lökött minket, amiből minden ésszerű előrejelzés szerint az következik, hogy a nemzetközi hitelminősítők és a brüsszeli intézmények hamarosan komoly megszorításokat fognak átpasszírozni a kormányon.

Külpolitikában közben teljes a lefagyás, jó tanuló módjára mantrázzuk a brüsszeli középmérték kommunikációs paneljeit (ez kétségtelenül patikamérlegen van kimérve), de nagy európai országtól érdemi segítségre nem számíthatunk, az Európán kívüli kapcsolatrendszer pedig - erre egyszerűen nincs jobb szó - összeomlott. Kilátástalannak látszik, hogy ebből hogyan lesz életképes nemzet- és gazdaságstratégia az évtized végére.

Száz nap alatt nem kellett volna csodát tenni. Bizalmat kellett volna építeni, beruházásokat hozni, jó feltételekkel megszerezni az uniós pénzeket, felkészülni a télre és fokozni a gazdasági növekedés ütemet - amiből aztán az ígéretekből is lehetett volna többet teljesíteni.

Ehelyett eltékozolták az első száz napot. És a neheze még csak most jön.