Kovács Andrea, a Kecskeméti Németh László Gimnázium igazgatója volt a vendégünk. 1995 óta működik Lakiteleken a Népfőiskolán a Németh László Gimnázium kihelyezett tagozata elsősorban dolgozó felnőttek számára. A jelenlegi osztályunk szeptemberben kezdte a 11. évfolyamot, ennek kapcsán beszélgettünk a következő 2 év teendőiről igazgató asszonnyal és dr. Sütő Lindával, a program szervezőjével.

Németh Balázs azt írta: A Szent János Kórházban az erőltetett és nem kellően előkészített “klímásítás” miatt áramingadozás alakult ki, ami még augusztusban(!) az MR készülék meghibásodását okozta. A…

Magyar Péter nem volt ilyen bátor, amikor a brüsszeli mentelmi joga mögé bújt több mint egy éven keresztül.

Emlékszünk: az Európai Parlament egyszerre védte meg a kommunista, antifás, magyarokat…

Az alábbi idézet a minisztérium tájékoztatójából származik:
"A Szent István Vidékfejlesztési Program keretében 1 milliárd forintot ad a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium 10 falunként. A…

Kijön a pápától a képmutatás magyar bajnoka, még be sem csukta mögötte az ajtót a svájci gárdista, de már hazánk történelmi, keresztény pártját ekézi.

Nem tart ez sem örökké, kereszténydemokraták még…

Kipukkant a lufi - újabb tiszás hazugságról derült ki, hogy egy ócska kamu.

Miután a képességtelen Kulja András elvérzett (igazából leégett, mint a Reichstag) az ATV-s vitán, az MCC Feszten már sem ő,…

Gyárbezárások, megszűnő munkahelyek. Ezek a valós problémák, amikkel a Tisza-kormány nem foglalkozik.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média