életvédelem
családvédelem
egyházi iskolák
tisztelet a püspöki kar felé
hitelesség
Kipukkant a lufi - újabb tiszás hazugságról derült ki, hogy egy ócska kamu.
Miután a képességtelen Kulja András elvérzett (igazából leégett, mint a Reichstag) az ATV-s vitán, az MCC Feszten már sem ő, sem másik tiszás szakpolitikus (pl. Hegedűs úr) nem mert ellenem kiállni nyilvános vitára.
Helyette egy nappal előtte előjött ez a bátor ember és a Tiszát kiszolgáló cselédsajtó egy teljesen képtelen korrupciós váddal, aminek minden egyes tagmondatáról már akkor tudni lehetett, hogy alaptalan. Ez persze nem okozott nekik erkölcsi aggályt, tiszta eszközökkel nem tudtak fölém kerekedni, hát megrágalmaztak.
Másfél éve élek ebben a mocsokban, amit körém építettek, de ma kiderült az igazság!
Mivel a mentelmi joga védi, Kulja András ellen a feljelentésem elakadt, ezért kénytelen voltam polgári pert indítani. A független magyar igazságszolgáltatás pedig jóval a válsztások utánra(!), idén augusztusra írta ki a tárgyalást, amit aztán kétszer is elhalasztottak.
Eddig kellett várnom arra, hogy végre egy újabb tiszás kampányfogásról derüljön ki, hogy aljas rágalom.
Ki az a Zsolti bácsi?
Gödi Samsung-gyár.
Hol a 8 milliárd?
Ismerjük ezeket a mocskos, előregyártott szlogeneket, amikkel folyamatosan mérgezték az emberek gondolkodását.
Mára mindegyikről kiderült, hogy hazugságokkal manipulálták a választókat.
Kulja András jogi képviselője ugyanis ma a tárgyaláson kijelentette, hogy védence "nem állított tényeket", amikor a rágalmait leírta a közösségi médiában. Beismerte, hogy Kulja azokat bizonyítani nem tudja, az egész nem több egyszerű véleménynél.
Egyszerűbben fogalmazva: HAZUDOTT.
Meg különben sem rólam állította, hanem a családomról, tehát nekem semmi közöm hozzá...LOL!
A bíróság ezt a jogászkodó érvelést elfogadva véleménynek nyilvánította a rágalmazást, amit az indoklás szerint nekem tűrnöm kell. Ám legyen, legalább papírjuk van róla, hogy hazudtak! 
életvédelem
családvédelem
egyházi iskolák
tisztelet a püspöki kar felé
hitelesség
Gyárbezárások, megszűnő munkahelyek. Ezek a valós problémák, amikkel a Tisza-kormány nem foglalkozik.
Négy alapvetés, amivel ellentétes jogalkotást keresztény politikus nem támogathat:
️ Az emberi élet a fogantatástól a természetes halálig kiemelt védelmet élvez.
A védelem szintjének törvényi…
Egyem meg, ő alig találja a szavakat… pedig nem olyan rég platóról ordibált a hívekkel 


500 munkahely szűnik meg Győrben.
Mit tesz a kormány?
Van már foglalkoztatáspolitikai államtitkár?
Kihez tudnak fordulni az érintettek?
Németh Balázs szerint aggodalomra ad okot, hogy csaknem fél évvel a kormányváltás után Facebook-hirdetésekben keresik a fővárosi és kilenc megyei kormányhivatal új vezetőjét, és egy helyettes…
Palóc André:
GYÁRBEZÁRÁSOK!
Győrött 500 munkahely, 500 család megélhetése kerül veszélybe!
Év végével bezár egy autóalkatrész gyár! Link a kommentben.
Ursula von der Leyen évértékelőjében mesterséges intelligenciát, vízügyi fejlesztéseket és kevesebb bürokráciát ígért az európai mezőgazdaságnak. A technológiai jelszavak azonban elfedik a valódi…
Van-e ma külpolitikája Magyarországnak?
Nehéz eldönteni, hogy melyik eljárás érdemes leginkább a Tanácsköztársaság-díjra:
A. Az, hogy azért ürítik ki a Karmelitát, hogy utána hergeléses tárlatvezetéseket tartsanak benne, miközben a…