Abszolút farizeusság. Ahogy Varga Judit mondta: Magyar Péter nem az az ember, akinek mutatja magát. Magyar Péter Rómába utazik, hogy legyen egy közös képe a pápával. Még csak pár hónap telt el a Tisza kormányzásából, de az már látható, hogy a kormány politikája nem megerősíti a keresztény értékeket, hanem gyengíti azokat.

Fontos leszögezni, hogy ez nem egy értékközösség a Szentszék és a Tisza-kormány között, hanem egy Magyar Pétertől már megszokott virális tartalomgyártás, az abszolút filmszínház része. Imázsépítés kétezer éves római kulisszák között.

️Nézzük pontról pontra, hogy megy szembe a Tisza-kormány az egyházi tanítással️

1️⃣ Szívhangrendelet, abortusztabletta

A Tisza-kormány egyértelművé tette, hogy változtatni fog ezeken a szabályokon. A változás iránya nem életvédelmi irányú, hanem a liberális elvárásoknak megfelelő. Az egyházi tanítás feltétlenül védi az életet a fogantatástól kezdve, míg a magyar változások csökkentik az életvédelem szintjét.

(A Katolikus Egyház Katekizmusa 2270. pont: „Az emberi életet fogantatása pillanatától feltételek nélkül tisztelni és védeni kell. Az emberi lény személyi jogait létének első pillanatától fogva el kell ismerni, ezek közé tartozik minden ártatlan lény sérthetetlen joga az élethez.”)

2️⃣ Gyermekek örökbefogadása azonos nemű párok által

Magyar Péter többször is egyértelművé tette, hogy támogatja, hogy azonos nemű párok fogadjanak örökbe gyereket. Ez az egyház tanításával többszörösen is ellentétes.

(„Gyermekeket örökbefogadással bevinni homoszexuális együttélésekbe erőszakot jelent e gyermekekkel szemben. Abban az értelemben, hogy kihasználják a kiszolgáltatottságuk azt azáltal, hogy olyan környezetbe helyezik őket, mely nem támogatja teljes emberi fejlődésüket.” - XVI. Benedek pápa)

3️⃣ Gender az oktatásban

A Tisza-kormány törli a gyermekvédelmi jogszabályokból azt a tilalmat, hogy ne lehessen az iskolákban népszerűsíteni a homoszexualitást és a születési nem megváltoztatását.

(„A gender-ideológia korunk legveszélyesebb ideológiai gyarmatosítása”. – Ferenc pápa)

4️⃣ Egyházi oktatás

A Tisza-kormány folyamatosan arról beszél, hogy túl magas az egyházi iskolák támogatása, ami azt vetíti előre, hogy ők csökkenteni fogják. A Tisza-kormánynak nem lehetett keresztény ember az oktatási minisztere, helyette egy gender-ideológiát valló oktatási miniszter lett. Az oktatási miniszter első nyilatkozataiban rögtön bírálta az egyházi oktatást. A Pázmány Campus építését leállították.

5️⃣ Eutanázia

A Tisza-kormány helyettes államtitkára egy liberális jogvédő szervezettől érkezett, ahol az eutanázia nyílt támogatója volt. Magyar Péter a parlamentben szintén úgy beszélt a kérdésről, ami liberális fordulatot vetít előre a kérdésben.

(A Katolikus Egyház Katekizmusa 2277. pontja alapján az közvetlen eutanázia elfogadhatatlan.)

6️⃣ A püspökök támadása

Durva támadást intézett a magyar püspökök ellen, amiért nagyböjti üzenetükben – a pápát is idézve – a béke fontosságáról írtak, és a háború áldozatai javára hirdettek gyűjtést.

(Akinek fegyver van a kezében, tegye le! Akinek hatalma van háborúkat kirobbantani, válassza a békét! - XIV. Leó pápa)

7️⃣ Híveket sértő kijelentések

Magyar Péter a parlamentben elmondta, hogy őt is leöntötték borral, mint ahogy a görögöknél az isteneket szentelték. De olyan is volt, hogy helyi híveket a platóról ordibálva szidalmazott, és a templom újraszentelését követelte.

Természetesen a kormánynak szíve joga, hogy sok kérdésben más értékvilágot valljon, mint az egyház. Sok olyan politikus látogatja meg a pápát, akik maguk nem katolikus irányban kormányoznak. Nekik is csak a javukra válik egy pápai audiencia.

Magyar Péternek csak a látszat számít. Egy közös fotóval és egy római hangulatú videóval akarja a hívő szavazók bizalmát elnyerni. De mindez csak látszólagos elfedése annak, hogy konkrét döntései és retorikája szembe megy azzal, amit a pápa és az egyház tanít.

———

(A képen Kádár János VI. Pál pápánál, forrás: Index)

Kijön a pápától a képmutatás magyar bajnoka, még be sem csukta mögötte az ajtót a svájci gárdista, de már hazánk történelmi, keresztény pártját ekézi.

Nem tart ez sem örökké, kereszténydemokraták még…

Kipukkant a lufi - újabb tiszás hazugságról derült ki, hogy egy ócska kamu.

Miután a képességtelen Kulja András elvérzett (igazából leégett, mint a Reichstag) az ATV-s vitán, az MCC Feszten már sem ő,…

Gyárbezárások, megszűnő munkahelyek. Ezek a valós problémák, amikkel a Tisza-kormány nem foglalkozik.

Négy alapvetés, amivel ellentétes jogalkotást keresztény politikus nem támogathat:

️ Az emberi élet a fogantatástól a természetes halálig kiemelt védelmet élvez.

A védelem szintjének törvényi…

Egyem meg, ő alig találja a szavakat… pedig nem olyan rég platóról ordibált a hívekkel

500 munkahely szűnik meg Győrben.
Mit tesz a kormány?
Van már foglalkoztatáspolitikai államtitkár?
Kihez tudnak fordulni az érintettek?

Németh Balázs szerint aggodalomra ad okot, hogy csaknem fél évvel a kormányváltás után Facebook-hirdetésekben keresik a fővárosi és kilenc megyei kormányhivatal új vezetőjét, és egy helyettes…

Palóc André:
GYÁRBEZÁRÁSOK!
Győrött 500 munkahely, 500 család megélhetése kerül veszélybe!
Év végével bezár egy autóalkatrész gyár! Link a kommentben.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média