Magyarságpolitikai Bizottság ülése.
Minden magyar felelős minden magyarért! 
A Művelődési Bizottság mai ülésén nem támogattuk, hogy egy pártkáder kerüljön a Médiatanács élére!
A szakmai értékelésben nem Polyák Gábor pályázata bizonyult a legerősebbnek. Tóth Csaba pályázata végzett az első helyen, és öt szakmai szervezet támogatta. Polyák Gábor pályázata csak a második volt az érékelés alapján és két szakmai szervezet támogatását tudja maga mögött.
Polyák Gábor ráadásul 2022-ben a Márki-Zay Péter vezette ellenzéki pártszövetség sajtó- és médiaszakpolitikai kabinetjét vezette. Saját nyilatkozata szerint a leendő kormány programjának előkészítésében is részt vett.
A Tisza Párt másokat a politikai függetlenségre hivatkozva sorra kizárna a közéleti tisztségekből, most mégis egy korábbi ellenzéki szakpolitikai vezetőt ültetne a magyar média legfontosabb szabályozó testületének élére.
A függetlenség és a transzparencia nem lehet puszta díszlet. A Fidesz-frakció nem asszisztál ahhoz, hogy báránybőrbe bújtatott pártpolitikust állítsanak a Médiatanács élére.
Öröm az ürömben, hogy az Független Közmédia Testület tagjainak választásától eltérően, ezúttal a kormánypárt - tartva a parlamenti szokásjogot - nem szavazta le a Médiatanács ellenzéki frakciók által jelölt pályázóit. Bízunk benne, hogy a jövőben is érvényesül majd ez az alapvetés és az Országgyűlés is megválasztja a ma jóváhagyott tagjelölteket.
Magyarságpolitikai Bizottság ülése.
Minden magyar felelős minden magyarért! 
Teljes őrület, amit Ursula von der Leyen művel. Több adót és több hatalmat akar Brüsszelnek, miközben jól láthatóan képtelen rendbetenni az európai ipart és energiapolitikát.
Friss hír, hogy a…
Ha hétfő, akkor Parlament! A Pócs Jánossal készített interjúm pedig hamarosan az Origón! 
Összevissza beszélnek, pedig csak vissza kellene vezetni a védett üzemanyagárat.
Isten hozta Szekeres Pált a Fidesz-frakcióban! 
Hazája és a magyar emberek iránt elkötelezett képviselővel erősödik a közösségünk.
Sok sikert és eredményes munkát kívánok, Pali!
Baka Andrást nem tartjuk legitim köztársasági elnöknek. A mai színjátékban a KDNP nem vesz részt.
Fontos bejelentés
Miloš Zeman volt cseh államfővel Prágában találkoztunk, ahol azután a Hungary Todaynek adott interjújában szokatlanul keményen beszélt a magyarországi helyzetről is.
A jelenlegi magyar kormány eddigi…
Színház az egész világ?!
Persze, hangzatos, ahogyan a kólásdobozok autópályák feletti hidakon állva sablonvideókban mondják a mantrát az autópálya koncesszió felmondásáról, az is, hogy percenként mennyibe kerül, de kiskezüket…