Ragadós a tiszás hazudozás: Gajdos mellett Kármán is lebukott a héten

Óriási győzelemként mutatta be a tiszás Pénzügyminisztérium, hogy a júliusi 524 Mrd Ft-os költségvetési többlet alapvetően a Tisza-kormány érdeme, mert “megszűnt a pazarlás és a lopás”. S miközben a korábbi jobboldali kormány alkalmatlan volt, most ők mindent helyre raknak.

Ebben a közleményben egy szót nem ejtettek arról, hogy az 524 Mrd Ft-ból:

- 300 Mrd Ft a tanárbéremelésre fordított nemzeti költségvetési források uniós jóváhagyása (még az Orbán-kormány által kitárgyalt megállapodás alapján.);
- 200 Mrd Ft az Európai Beruházási Bank (Lázár által kitárgyalt) hitele, amit majd augusztusban kiadásként kell lekönyvelni;
- Kármán 60 Mrd Ft-nyi értékben vétózott meg beruházásokat, közte közel 15 Mrd Ft-os értékben egészségügyi, szociális és vízügyi kiadásokat. Ebből kb 15 Mrd Ft idei költségvetési tétel lenne.

Az előbbi két ügyben a Világgazdaság leplezte le a hazugságot, a másodikban a Magyar Nemzet írta le tételesen a lehúzott fejlesztéseket és beszerzéseket.

Néhány vízügyi tétel, amit Kármán megvétózott:

- A bácskai területek vízpótlását célzó fejlesztés félmilliárdos kiadást jelentő első üteme.
- A Dong-ér és a Körös-ér vízpótlását segítő fejlesztés első üteme 735 milliós fejlesztése
- A Közép-Tisza-vidéken tervbe vett síkvidéki tározó 300 milliós fejlesztése.

Tehát miközben Magyar Péter arról beszél, hogy a korábbi kormány nem indított vízügyi fejlesztéseket, ehhez képest pénzügyminisztere víztározói és vízpótlást segítő fejlesztéseket vétózott meg. Majd többel között ilyen projektek elkaszálása miatt hirdeti a felelős költségvetési politika megérkezését. Van ebben némi önellentmondás, igaz?

Kármán, lebukása után két nappal, most hirtelen fontosnak tartotta, hogy korrigálja saját tárcája közleményét. Arról beszél már, hogy a júliusi megtakarítás egy része későbbre tolódott tétel és augusztusban kell majd elszámolni egy 2200 Mrd Ft-os uniós előfinanszírozási tételt is (ide könyveli majd át az Európai Beruházási Bank 200 Mrd Ft-os tételét is.) Tehát a plusz 524 Mrd Ft, igazából olyan 300 Mrd-ot jelent, ami pedig egy korábbi, még az Orbán-kormány által megkötött megállapodás eredménye!

Tehát a Tisza saját teljesítménye nulla. Cserébe megy a terelés, a hazudozás, a mellébeszélés.

Köszönjük Kármán úr a zavaros és hazug tájékoztatást! Sajnálatos látni, hogy ragadós Magyar Péter működése, ne kövesse ezt, ön jobb ember ennél.

A Világgazdaság cikke:

https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2026/08/karman-andras-magyar-peter-tobblet-koltsegvetes

Magyar Nemzet cikke:

https://magyarnemzet.hu/gazdasag/2026/08/tobb-vizugyi-fejlesztesre-sem-adott-zold-lampat-a-penzugyminiszter-nyolcmilliardnyi-egeszsegugyi-tetelre-is-nemet-mondott

️A Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja a miniszterelnök újabb Facebook-esemény meghívójával kapcsolatban:

A KDNP azt várja el a miniszterelnöktől, hogy ebben a rendkívüli időszakban ne Facebook-…

Magyar Péter össze-vissza beszél. Azzal, hogy bejelentette Paks teljes leállását (ami aztán nem történt meg), ismét bizonyította, hogy a szavának nincs hitele.

Vannak ügyek, amelyek túlmutatnak a napi politikai törésvonalakon. A fogyatékosságüggyel foglalkozva – akár Brüsszelben, az Európai Parlamentben, akár Magyarországon – nap mint nap azt tapasztalom: az…

👉 A Tisza bejelentette: bárkák elsüllyesztésével és fenékküszöb építésével emelné meg a Duna vízszintjét Paksnál, hogy elkerüljék az erőmű teljes leállítását.

Végre energetikai problémára energetikai…

Hogyan építsünk nemzeti konszenzust ? Folyamatos ellentámadással, rágalmazással, vagy másképp?
A felelősség bár kölcsönös, de a kormány oldalon mindenkor nagyobb.
Napirend előtti felszólalásomban (…

Kelemen Ágnes vízügyi államtitkár asszony szabadságával kapcsolatban egy egyszerű kérdésre nem kaptunk választ: mikor, hol és melyik osztrák partnerével egyeztetett személyesen Ausztriában, ahová…

Új kihívás vár a Fradi 21 éves tehetségére. Zsombor 69 mérkőzésen lépett pályára a Ferencváros színeiben, és 11 alkalommal volt eredményes – olyan számok ezek, amelyek mögött rengeteg munka, akarat és…

A “kőprofik” a saját maguk által kreált minisztérium nevét sem tudják.

A felvételen Stromopvá Viktória, a Tisza országgyűlési képviselője.

Támogatjuk a Munkástanácsok kezdeményezését, törvénymódosítást nyújtottunk be!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média