👉 A Tisza bejelentette: bárkák elsüllyesztésével és fenékküszöb építésével emelné meg a Duna vízszintjét Paksnál, hogy elkerüljék az erőmű teljes leállítását.

Végre energetikai problémára energetikai megoldást keresnek – ez előrelépés a korábbi kommunikációs handabandázáshoz képest.

Csakhogy ugyanezt a megoldást három-négy héttel ezelőtt is javasolta a szakma – a Tisza-kormány akkor még elutasította. Közben Paks leszabályozása több tízmilliárd forintos kárt okozott az országnak, miközben a most bejelentett beruházás mindössze 6 milliárd forintból megvalósítható lett volna.

Hogyan építsünk nemzeti konszenzust ? Folyamatos ellentámadással, rágalmazással, vagy másképp?
A felelősség bár kölcsönös, de a kormány oldalon mindenkor nagyobb.
Napirend előtti felszólalásomban (…

Kelemen Ágnes vízügyi államtitkár asszony szabadságával kapcsolatban egy egyszerű kérdésre nem kaptunk választ: mikor, hol és melyik osztrák partnerével egyeztetett személyesen Ausztriában, ahová…

Új kihívás vár a Fradi 21 éves tehetségére. Zsombor 69 mérkőzésen lépett pályára a Ferencváros színeiben, és 11 alkalommal volt eredményes – olyan számok ezek, amelyek mögött rengeteg munka, akarat és…

A “kőprofik” a saját maguk által kreált minisztérium nevét sem tudják.

A felvételen Stromopvá Viktória, a Tisza országgyűlési képviselője.

Támogatjuk a Munkástanácsok kezdeményezését, törvénymódosítást nyújtottunk be!

Támogatjuk a Munkástanácsok kezdeményezését, törvénymódosítást nyújtottunk be!

Paks nem kampányszínpad, a pártelnökök nem Magyar Péter politikai biodíszletei. Tájékoztatni pedig az Országgyűlést kell! Ráadásul mivel a miniszterelnök össze-vissza beszél, nincs is értelme…

Baka András nem állt ki az '56-os forradalmárok mellett. Ezzel önmagát helyezte szembe a magyar nemzettel, önmagát tette méltatlanná a nemzet egységének kifejezésére.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média