Massachusetts lett az Egyesült Államok tizedik állama, ahol napokon belül terhességi korhatár nélkül végeztethet abortuszt bárki.
Az aláírási ceremónián jelenlévő fiatal nők tapsolva, nevetve ünneplik, hogy születésig szabad az út magzataik meggyilkolásához.
A halál kultúrája diadalt arat…

(Az új szabály az állam korábbi szabályozását váltja, amely általánosságban a 24. terhességi hét után tiltotta az abortuszt, néhány korlátozott kivétellel.)

Ezt azért osztom meg, mert miközben a külügyminiszter és államtitkára aljas módon "fidesztelenít" a minisztériumban, több évtizedes szakmai tapasztalattal bíró szakembereket rúgnak ki, bocsájtanak el,…

Tegnap az Országgyűlésben a vényköteles gyógyszerek ÁFA-csökkentéséről beszéltem.

Megszavaztuk a javaslatot, habár ez csak pár száz forint megtakarítást jelent évente a betegeknek, de legalább ennyit…

Palóc André fideszes képviselő szerint miközben a gázolaj literenkénti átlagára már közel 50 forinttal meghaladja a korábbi védett árat, növelve a termelés, a szállítás költségeit, a hazai termelőket…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média