Most akkor hogy is van ez a helikopter?

Ezt azért osztom meg, mert miközben a külügyminiszter és államtitkára aljas módon "fidesztelenít" a minisztériumban, több évtizedes szakmai tapasztalattal bíró szakembereket rúgnak ki, bocsájtanak el,…

Tegnap az Országgyűlésben a vényköteles gyógyszerek ÁFA-csökkentéséről beszéltem.

Megszavaztuk a javaslatot, habár ez csak pár száz forint megtakarítást jelent évente a betegeknek, de legalább ennyit…

Palóc André fideszes képviselő szerint miközben a gázolaj literenkénti átlagára már közel 50 forinttal meghaladja a korábbi védett árat, növelve a termelés, a szállítás költségeit, a hazai termelőket…

Emlékeztek, amikor Bódis Kriszta a rezsivédelem ellen azzal érvelt, hogy többet fizetni JÓ DOLOG?

Na, úgy látszik a Tiszánál ez többeknél is be van akadva.

Kármán András pénzügyminiszter ugyanis tegnap…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média