Érdekes, hogy azok, akik éveken át a „bíróságok függetlenségéért” aggódtak, most mélyen hallgatnak.

A Kúria épületének felújítását nem Varga Zs. András rendelte meg, és még arra sem volt ráhatása, hogy ismét ez legyen a Kúria otthona. A belső kialakításról pedig végképp nem ő döntött.

Ehhez képest Magyar Péter személyeskedő támadást indított a magyar igazságszolgáltatás egyik vezetője ellen, pusztán politikai haszonszerzésből. Úgy tűnik, képtelen leállni.

Viszont felmerül a kérdés: hol vannak a korábban hangos bírói egyesületek, a mindenre ugró jogvédők, a függetlenség örök őrei? Most valahogy nagy a csend. Lapulnak, mint az a bizonyos a gazban.

Úgy tűnik, egyesek számára a jogállamiság csak addig fontos, amíg arra hivatkozva politikai támadást lehet indítani a jobboldal ellen.

Éljen az új jogállam!

Hergelésből jeles. Országlásból egyes.

Az már biztos, hogy Havasi Bertalan lett a hétvége hőse.

Havasi felmentése körüli polémia kapcsán egy utolsó gondolat: Az, hogy jogi probléma van abból is teljesen…

A mindennapos testnevelésről és Lannert Judit kritikájáról

A mindennapos testnevelés bevezetése Magyarországon a 2011. évi CXC. Nemzeti Köznevelési Törvényalapján, a 2012/2013-as tanévtől kezdődően,…

"Kékfestőben járj a piacra, ne barnában vagy feketében! A bánatos színek a búsongó magyar szívet nem derítik fel. Férjedet ki fogjuk szabadítani. Egy magyar író viruló feleségének nincs oka gyászosan,…

Nem szeretném elrontani a miniszterelnök afelett érzett vasárnapi örömét, hogy a munkatársaim tudtom nélkül töröltek egy Facebook-posztot, ami ettől még természetesen az én felelősségem. Ez azonban…

Latorcai Csaba: Érdekes, hogy azok, akik éveken át a „bíróságok függetlenségéért” aggódtak, most mélyen hallgatnak.

A Kúria épületének felújítását nem Varga Zs. András rendelte meg, és még arra sem…

Halmos Ádám mai Telex-nyilatkozata olyan súlyos valótlanságokat tartalmaz, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

A valóság az, hogy 2020-ban maga Halmos Ádám keresett meg bennünket azzal, hogy…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Békés megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média