Magyar Péter uralkodásának 16. hetében már egyre kevésbé lehet a kezdeti nehézségekre hivatkozni: a döntéseknek (illetve azok hiányának) következményeik vannak, ezekkel pedig szembe kell nézni.

1️⃣ Kivezették a védett üzemanyagárat, pedig az árak továbbra is magasak.

Magyar Péter a kampányban még 480 forintos benzinárat követelt. Kormányon azonban megszüntették a védett árat, és amikor az autósok azt kérdezik, mikor kapnak segítséget, többnyire csak magyarázkodás a válasz.

A magyar családoknak viszont minden egyes tankolás többe kerül. Nem azt várják, hogy a kormány elmagyarázza, miért nem tud lépni, hanem azt, hogy keressen valódi megoldást.

2️⃣ „Féljetek csak” – ilyen mondat nem hangozhat el egy egészségügyi miniszter szájából.

Hegedűs Zsolt a parlamentben az új vagyonvisszaszerzési hivatal körüli vita során az ellenzéki padsorok felé fordulva többször azt mondta: „féljetek csak”.

Egy miniszter részéről a fenyegető hangnem elfogadhatatlan. Egy kormány feladata nem az, hogy félelmet keltsen politikai ellenfeleiben.

3️⃣ A „független” közmédia körül tovább tart a kavarodás.

A Tisza saját törvénye alapján az ellenzék is jelölhet tagokat a Független Közmédia Testületbe. Amikor azonban az ellenzéki pártok szakmai jelölteket állítottak, a KDNP ráadásul nyílt pályázat alapján, a tiszás többség leszavazta őket. Közben maga a Tisza nem tudta határidőre megnevezni saját jelöltjeit.

Nehéz úgy független közmédiáról beszélni, ha végül a kormánypárt akarja eldönteni, kik lehetnek még az ellenzék által delegált tagok is.

4️⃣ Az iskolakezdési támogatás hibáit már a tiszások is érzik.

Volt tiszás képviselő, aki tanszercsomagot vitt olyan rászoruló családoknak, amelyek kimaradtak a támogatásból.

Ez emberileg helyes gesztus. Politikailag azonban éppen azt bizonyítja, amit hetek óta mondunk: rosszul határozták meg a jogosultsági feltételeket.

Ha rászoruló családok azért szorulnak külön segítségre, mert a törvényből kimaradtak, akkor nem újabb csomagokra, hanem a hibás szabályok kijavítására van szükség.

5️⃣ Tovább dagad az augusztus 20-i közbeszerzési botrány.

Nyilvánosságra került levelezések alapján felmerült, hogy a későbbi nyertes cég már hetekkel a hivatalos ajánlattétel előtt részletes információkat kapott az ünnepség megszervezéséről. Radnai Márk neve több levél címzettjei között is szerepelt, ő viszont azt mondta, ezeket nem olvasta. Az ügyben már a Belügyminisztérium is vizsgálatot rendelt el.

Ez a helyes lépés. Most arra van szükség, hogy minden dokumentumot feltárjanak, és egyértelműen kiderüljön: szabályosan és valódi versenyben választották-e ki a több milliárd forintos állami rendezvény szervezőjét.

6️⃣ Közben a gazdasági helyzet valósága is kopogtat az ajtón.

Kevesebben dolgoznak, nőtt a munkanélküliek száma, lassul a bérek növekedése, és több nagyobb magyarországi üzem bezárásáról vagy nehézségeiről érkeztek hírek.

Ehhez képest több mint száz nap után sincs kinevezve foglalkoztatásért felelős államtitkár.

Egy kormány gazdaságpolitikáját végül nem a Facebook-videók, hanem a munkahelyek, a beruházások és a családok megélhetése alapján ítélik meg az emberek.

Az elmúlt hét alapján túl sok ügyben látunk kapkodást, utólagos korrekciót és magyarázkodást.Kevesebb Facebook, több kiszámítható kormányzás kellene.

Fekete Rita podcastjában beszélgettünk a közélet aktuális kérdéseiről.
A teljes adás megtekinthető az első hozzászólásban található linkre kattintva .

A lakiteleki Népfőiskola Vámbéri kollégiuma saját szervezésben és támogatók segítségével Kirgizisztánban vannak, ahol megkoszorúzták Dr. Prinz Gyula emléktábláját is. A csoportot Kisfaludi-Bak Judit,…

Rétvári Bence:
A KDNP teljes tisztújításról döntött. Először a helyi szervezetek, majd a vármegyei szervezetek és szakbizottságok, végül az országos vezetés újul meg.

Az alapoktól épülünk újra.

Itt vagyok az 1-es számú Nőgyógyászati Klinikán, ahol egy tervezett beavatkozáson kellett átessek pénteken. A csodálatos orvosoknak, nővérkéknek és a kedves betegtársaknak is nagyon-nagy köszönet!…

KDNP a megújulás útján. A kereszténydemokrácia a jövő egyetlen igazi válasza.

Lakitelek - KDNP Országos Választmányi Ülése (2026. augusztus 30.)

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média