Már megint működésbe lépett a tiszás csúsztatásgyár: most éppen azt a látszatot próbálják kelteni, hogy ők álltak ki a szlovákiai magyarok mellett az Európai Parlamentben…
️Érdekes, hogy Lengyelországban Donald Tusk, a PIS kormány leváltását követően nem tartott népbiztosi bejárást a Miniszterelnökség épületében. – Mert természetes, hogy a…
Tekintettel arra, hogy a héten nem ülésezett a Parlament - mivel a kormánypárt csupán csak most készült el a törvényjavaslataival, kihasználtam a lehetőséget, hogy bejárjuk az épületet. Tartsanak…
Május 21-én a szabadságharc egyik legfényesebb diadalára emlékezünk: 1849-ben ezen a napon vették vissza a honvédek Buda várát. Ez a történelmi pillanat a magyar katonai erények és a hazaszeretet örök…