️Érdekes, hogy Lengyelországban
Donald Tusk, a PIS kormány leváltását követően nem tartott népbiztosi bejárást a Miniszterelnökség épületében.
– Mert természetes, hogy a…
Már megint működésbe lépett a tiszás csúsztatásgyár: most éppen azt a látszatot próbálják kelteni, hogy ők álltak ki a szlovákiai magyarok mellett az Európai Parlamentben.
A valóság ennek éppen az ellenkezője. Mi, Patrióták nyújtottunk be konkrét módosítókat a Beneš-dekrétumok ügyében. Ezekben világosan kimondtuk: el kell utasítani a kollektív bűnösség elvét, és fel kell lépni a Beneš-dekrétumok máig tartó jogkövetkezményei ellen.
Ezeket a módosítókat azonban az Európai Parlament többsége - élén a Néppárttal, a Tisza európai pártjával - leszavazta. Mi, Patrióták ezért nem támogattuk a mai szöveget. Mi nem kommunikációs kampányokat folytatunk, hanem következetesen kiállunk a magyar közösségek jogai mellett minden fórumon.
Kommentben a Patrióták által benyújtott módosítók. 
️Érdekes, hogy Lengyelországban
Donald Tusk, a PIS kormány leváltását követően nem tartott népbiztosi bejárást a Miniszterelnökség épületében.
– Mert természetes, hogy a…
Tekintettel arra, hogy a héten nem ülésezett a Parlament - mivel a kormánypárt csupán csak most készült el a törvényjavaslataival, kihasználtam a lehetőséget, hogy bejárjuk az épületet. Tartsanak…
Kolozsvár ❤️
Jön, jön, jön! 
Május 21-én a szabadságharc egyik legfényesebb diadalára emlékezünk: 1849-ben ezen a napon vették vissza a honvédek Buda várát. Ez a történelmi pillanat a magyar katonai erények és a hazaszeretet örök…
Nem gondolom, hogy a jogállamiság próbáján úgy megy át a Tisza Alaptörvény-módosító javaslata, mint kés a vajon:
Sem a visszamenőleges hatályú jogkorlátozás (még…
️MEGHÍVÓ
️
👉Németh Géza - Nemzetközi tudományos konferencia
Téma: Az igehirdetés.
Krisztus szabadságában,
a nemzet szolgálatában.
️KRISZTUS • SZABADSÁG • IGAZSÁGKERESÉS • NEMZETI FELELŐSSÉG
️ 2026. május 30…
A veszély valós!
Az új Kormány a korábbi vészhelyzeti rendelkezések megszüntetésével újra engedi az ukrán gmo-s gabonát Magyarországra.
Árad.
141-en vagytok.
És továbbra is súlyosan be vagytok szarva Orbán Viktortól. Ne féljetek! És kormányozzatok! Ennyi.
A Lámfalussy-konferencia szakmai előadások mellett kötetlen beszélgetésre is módot adott. Itt épp két korábbi, és öt hivatalban lévő jegybankelnök ül az asztal körül, kiegészülve Palotai Dániel…