Kizárták az OPUS TITÁSZT az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, írta közösségi oldalán Palóc André, majd hozzátette: így a magántulajdonú szolgáltatók közül magyar vállalat már nem, csak külföldi cégek kaphatnak támogatást.
A fideszes politikus rámutatott: a vállalat szerint a pályázatukat először elfogadták, majd néhány nappal később mégis kizárták őket, ezért jogi útra terelik az ügyet.
Görgess tovább!
Összevont poszt
️ Törvényellenes volt a Fidesz-szerverek hatósági eltulajdonítása
Felszólítjuk a kormányt, hogy haladéktalanul vessen véget a hatósági eljárásba csomagolt önkényes politikai bosszúhadjáratnak, a…
Csatlakozunk Szalai Piroska képviselő asszony kezdeményezéséhez és Lannert Juditnak írt nyílt leveléhez! Csatlakozási lehetőség a hozzászólások között!
Ez súlyos. A Legfőbb Ügyészség ma kiadott egy állásfoglalást, amelyben megerősítették, hogy törvénytelen (jogsértő) módon foglalták le a Fidesz szervereit. (Az eljárást a Bács-Kiskun Megyei…
Augusztus 20. talán az egyetlen, minden utólagos tragikus történelmi következmény (mint március 15. vagy október 23.) nélküli ünnepünk. Egy ünnep, amit csak ünnepelni kell.