Ez súlyos.
A Legfőbb Ügyészség ma kiadott egy állásfoglalást, amelyben megerősítették, hogy törvénytelen (jogsértő) módon foglalták le a Fidesz szervereit. (Az eljárást a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség folytatta le.)

Gyakorlatilag azzal érvelnek, hogy az adatok jóval nagyobb mennyiségét foglalták le, mint amit az eljárás indokolt volna. Az állásfoglalás egyfajta adathalászatnak minősíti az eljárást, amely mind a magyar, mind az uniós jogban törvénysértő gyakorlatnak számít.

Azt is írják, hogy a szerver-gazda (azaz a Fidesz) számára aránytalan hátránnyal jár a teljes szerverpark lefoglalása, mivel nem folytathatja az eljáráshoz tárgyához nem is köthető tevékenységeket.

A Legfőbb Ügyészség állásfoglalása szerint adatvédelmi problémák is felmerülnek, mivel az eljárás során olyan személyes adatokat is lefoglaltak, amelyeknek semmi, de semmi köze nincs az eljárás tárgyához. Ezért a lefoglalást nem is lett volna szabad ezekre kiterjeszteni.
***
A kérdés már csak az, hogy a törvénytelen eljárást megvalósító hatósági emberek politikai nyomásra cselekedtek-e?
És épp ennyire lényeges kérdés az, hogy lesz-e ezek után felelősségre vonás?

Augusztus 20. talán az egyetlen, minden utólagos tragikus történelmi következmény (mint március 15. vagy október 23.) nélküli ünnepünk. Egy ünnep, amit csak ünnepelni kell.

Ugyanakkor Magyar Péterék…

️ Törvényellenes volt a Fidesz-szerverek hatósági eltulajdonítása

Felszólítjuk a kormányt, hogy haladéktalanul vessen véget a hatósági eljárásba csomagolt önkényes politikai bosszúhadjáratnak, a…

️ Csütörtökön ismét Fidesz Frakció Podcast

Balla György országgyűlési képviselővel Bende Balázs beszélget.

18:00-kor nézzétek meg a Józan ész vagy a Fidesz-frakció YouTube-csatornáján!

Idézet a Legfőbb Ügyészég ma délután közzétett, a Legfőbb Ügyészség, az NKA ügyben történt kutatások és lefoglalások elleni panaszok elbírálásáról kiadott döntéséből:

"A Legfőbb Ügyészség…

Na hát akkor most hogy is van ez az ideiglenes megoldásokkal, miniszterelnök úr?

Hiába akarnak lejáratni. Nem hagyjuk magunkat!

Újabb tiszás mutatja be, hogyan működik a tiszás maffia.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média