Követeljük a politikai fogvatartottak azonnali szabadon engedését!

Az NKA-ügyet kultúrpolitikai vita helyett a Tisza egy politikai koncepciós eljárássá tette! A Tisza célja az NKA-üggyel a politikai ellenfeleinek megbélyegzése és ellehetetlenítése.

Ennek nyilvánvaló és álságos megnyilvánulása az, hogy koholt vádak alapján négy fogvatartott letartóztatását arra hivatkozva hosszabbították meg további 3 hónappal, miszerint esetükben fennállhat a bűnismétlés lehetősége. A politikai elvárások mentén született döntés abszurd, igazságtalan és aránytalan.

A döntés abszurditása egyben azt is mutatja, hogy a megfélemlítés mellett annak másik célja, hogy igazolja a Fidesz szerverek lefoglalásával megvalósult, a rendszerváltás utáni Magyarország történetében példátlan adatlopási ügyet.

Követeljük, hogy az egy hónapja börtönben tartott volt kormánytisztviselőkkel és a kedden hajnalban letartóztatott Fidesz-frakció munkatárssal szemben folytatott eljárásokra a törvényesség talaján és ne politikai elvárások alapján kerüljön sor, ennek keretében szüntessék meg a valamennyiükkel szemben alkalmazott abszurd és méltatlan kényszerintézkedéseket és személyes szabadságuk korlátozását.

Tusványos 35. Aktuálpolitikai helyzetértékelés Hont Andrással és Szalay-Bobrovnicky Vincével.

Ellentmondásnak tűnik pedig nem az: Magyar Péter önkénye ellen a recept a stratégiai nyugalom és a nemzeti…

Magyar Péter és a Tisza-kormány világos célja, hogy politikai ellenfeleivel, a legnagyobb ellenzéki párttal leszámoljon. E célból nem riad vissza sem az alaptörvény-módosításától, sem a kollektív…

Bárkit is jelöljenek Sulyok Tamás utódjának, illegitim köztársasági elnök lesz

Ellenállási nyilatkozat: nem fogadjuk el a kialakuló önkényuralmi rendszert

Minden békés eszközt fel fogunk használni a demokratikus jogállam visszaállítására.

Tegnap is emelkedett az üzemanyag ára, és ma is!

Jelenleg a 95-ös benzin 35 forinttal drágább, mint két héttel ezelőtt, a gázolaj pedig 34 forinttal drágult literenként - a kormány mégsem cselekszik.…

A tiszásoknak az Országgyűlés csupán egy csodálatosan szép neogótikus színpad…

Idén is hosszasan beszélgettünk a 24.hu-val Tusványoson.

Nem kivágott részletek, nem kiragadott mondatok – hanem a teljes, vágatlan interjú.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média