Magyar Péter és a Tisza-kormány világos célja, hogy politikai ellenfeleivel, a legnagyobb ellenzéki párttal leszámoljon. E célból nem riad vissza sem az alaptörvény-módosításától, sem a kollektív politikai megbélyegzéstől, sem a Fidesz teljes informatikai adatbázisának lefoglalásától és ezáltal a párt működésének ellehetetlenítésétől, sem pedig attól, hogy munkájukat lelkiismeretesen végző, családos vagy éppen krónikus betegségekben szenvedő köztisztviselőket hatósági eljárások alá vonjanak és megfosszák őket személyi szabadságuktól. Ennek világos bizonyítéka, hogy a volt köztisztviselők letartóztatására azelőtt sor került, hogy az NKA támogatást kapott kulturális programok vizsgálata megindult volna.

A Tisza koncepciós eljárásokat folytat. Mi viszont nem fogjuk hagyni ártatlan emberek jogtalan bebörtönzését. Fel kell lépünk az önkény ellen, és minden olyan esetet visszamenőlegesen ki fogunk vizsgálni, ahol politikai megrendelésre törvénytelenségeket követnek el.

Bárkit is jelöljenek Sulyok Tamás utódjának, illegitim köztársasági elnök lesz

Ellenállási nyilatkozat: nem fogadjuk el a kialakuló önkényuralmi rendszert

Minden békés eszközt fel fogunk használni a demokratikus jogállam visszaállítására.

Tegnap is emelkedett az üzemanyag ára, és ma is!

Jelenleg a 95-ös benzin 35 forinttal drágább, mint két héttel ezelőtt, a gázolaj pedig 34 forinttal drágult literenként - a kormány mégsem cselekszik.…

A tiszásoknak az Országgyűlés csupán egy csodálatosan szép neogótikus színpad…

Idén is hosszasan beszélgettünk a 24.hu-val Tusványoson.

Nem kivágott részletek, nem kiragadott mondatok – hanem a teljes, vágatlan interjú.

Amikor Magyar Péter állva tapsolt Novák Katalinnak a beiktatásán... Amit most mond, az hiteltelen!

Az Ellenállási Nyilatkozat alkotmányos alapja nemcsak a történeti alkotmányban, hanem az Alaptörvény C) cikk (2) bekezdésében is szerepel:

"Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média