Olyan helyzetet teremtett a Tisza-kormány, mint amilyen a Kádár-rendszer utolsó éveiben volt

A nyílt önkény napjaiban a Fidesz-frakció erőt és hitet kell adjon a közösségünkne

Piszkos pénz

Pár hete megjelent egy Füssy Angélával készített interjú a 24.hu oldalon. (Én magam is meglepődtem ezen, a 24.hu a Kontroll botrány után először írt az ügyről.)

A sajtó nem foglalkozott…

Az NKA-ügy egy koncepciós eljárás. Ürügy arra, hogy ellehetetlenítsék a Fideszt. Nyilvánvalóan politikai utasításra az ügyészség elvitte a Fidesz teljes tagnyilvántartását, levelezési rendszerét,…

Mi sem bizonyítja jobban a Vajdasági Birkózóakadémia létjogosultságát, hogy az idei felnőtt OB-n 5 akadémista is küzdhetett, és ért el kiváló eredményt:
Újhelyi Evelin (Magyarkanizsa) és Losonc…

Az ügyészség politikai utasításra vitte el a Fidesz szervereit, jogilag akarják ellehetetleníteni a pártot

Az alaptörvény 17. módosításával Magyarországon politikai önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz, mint ellenzéki párt ezzel szemben határozza meg magát.

Ezt a rendszert a rendszert elutasítjuk,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média