Bár a Tisza megszűntetné a falunapokat, de a falvak nem engednek!
Pásztoriban idén is teltház volt.
#GyopiFalujárásON
Piszkos pénz
Pár hete megjelent egy Füssy Angélával készített interjú a 24.hu oldalon. (Én magam is meglepődtem ezen, a 24.hu a Kontroll botrány után először írt az ügyről.)
A sajtó nem foglalkozott vele, vártam, hogy páran esetleg átveszik. Nem tették. Pedig sok mondatának döntő súlya van. Sok minden írásban szerepel, nem videós anyagban. Ráadásul az interjú 10 nappal később jelent meg, minthogy elkészítettek volna. Sokat dolgoztak, utómunkáztak azon, hogy ami megjelenik, az pontos legyen.
Néhány mondatot másolok be ide. Ezzel összesen már négyszer állította nyilvánosan Füssy Angéla, hogy Bangó Sándor pénzt kapott a Kontroll interjúért.
A lap ellen nem kértek sajtóhelyreigazítást és arról sem tudnék, hogy Füssy Angéla ellen akár Magyar Márton, akár Litresits András perrel fenyegetőzött volna. Milyen érdekes.
“Pócs János videójában Kiss Márió, az egykori Szőlő utcai dolgozó azt állítja, a fiú 4 millió forintot kapott az interjúért. Magyar Márton azt mondja, nem adtak pénzt. Mi az igazság?
Az én meggyőződésem szerint adtak neki pénzt. Sokkal nagyobb összeget ígértek, elosztva. Végül első részletben a négymilliónál jóval kevesebbet kapott, aztán semmit.
Mindezt honnan tudja, mivel bizonyítja?
Hónapokig nálunk lakott, bizalmi kapcsolatban voltunk.
A pénzt is megmutatta? Vagy konkrétan beszámolt a pontos összegről?
Nem, de láttuk az életét közelről. Nem tudok több részletet elmondani úgy, hogy ne
ártsak neki.”
Tik-tak kedves Kontroll!
Most mi is szintet lépünk.
Szép napot!
Teljes interjú a linkben.
Bár a Tisza megszűntetné a falunapokat, de a falvak nem engednek!
Pásztoriban idén is teltház volt.
#GyopiFalujárásON
Az NKA-ügy egy koncepciós eljárás. Ürügy arra, hogy ellehetetlenítsék a Fideszt. Nyilvánvalóan politikai utasításra az ügyészség elvitte a Fidesz teljes tagnyilvántartását, levelezési rendszerét,…
Mi sem bizonyítja jobban a Vajdasági Birkózóakadémia létjogosultságát, hogy az idei felnőtt OB-n 5 akadémista is küzdhetett, és ért el kiváló eredményt:
Újhelyi Evelin (Magyarkanizsa) és Losonc…
Az ügyészség politikai utasításra vitte el a Fidesz szervereit, jogilag akarják ellehetetleníteni a pártot
Az alaptörvény 17. módosításával Magyarországon politikai önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz, mint ellenzéki párt ezzel szemben határozza meg magát.
Ezt a rendszert a rendszert elutasítjuk,…
"Gratulálunk" a Tisza-frakció által előidézett alkotmányos válsághoz…
Történelmi felelőssége van mindenkinek, aki megszavazta a köztársasági elnök elmozdítását
Lázár János azzal kapcsolatban, hogy ügyészségi nyomozók jelentek meg a Fidesz szerverközpontjában azt mondta, a Tisza Párt és a kormány azt várja el a hatóságoktól, hogy a Fideszt politikailag…
️ITT VISZIK A FIDESZ TÁMOGATÓINAK ADATAIT
️
A Blikk fotóján látszik, ahogy az ügyészek elviszik, buherálják a Fidesz szervereit.
Mindez egy nappal Magyar…
Alkotmányos válságba hozza a Tisza-kormány és Magyar Péter Magyarországot a köztársasági elnök leváltásával!