Hazudik a kormány, amikor azt állítja, hogy nullára csökkent a gyógyszerek áfája. Bár a kampányban valóban ezt ígérték, végül csak a vényköteles gyógyszerek áfáját csökkentették. Kétszeres a hazugság.
A kép Vitézy Dávid miniszter úr oldalán jelent meg.
Némi kommentárt kénytelen vagyok hozzáfűzni a mi térségünket érintően.
Még mielőtt a Tisza szigetek hangos szószólói a tiszás képviselők előtt nagy hajbókolásba kezdenének, ezekről még az előző kormányzati időszakban született döntés.
Ami nem szerepel a térképen, de a korábbi tervek szerint elindul az idei esztendőben (és bízom benne, hogy véletlenül maradtak le), azokról is tavaly év végével született döntés. Sajnálnám, ha nem indulnának el.
Itt mindhárom választókerületben komoly előkészítés volt. Sok esetében a terveztetés, a nyomvonalak kiválasztása, a közlekedésszervezési megoldások előkészítése hosszú és komoly munka volt a szakma részéről, amit folyamatosan kísértünk, és tereltük a megvalósulás útján.
Ezeket azért hiányolom a térképről. Persze kormányzati pozícióból, és nem kampánygyűléseken már nehezebb kimondani, vállalni és felelősen nyilatkozni e témában is. Csend is van. Nagy csend. Pedig valóra lehetne váltani "azonnal" ezeket a platón mondott ígéreteket. Csak ilyen, amikor szembesülnek vele, hogy ez nem megy csak úgy, ukk-mukk-fukk...
Mindenesetre ami megépült, és ami megépül, arra szükség van. Sok évnyi munkánk van benne.
/posztok.hu


️ Törvényellenes volt a Fidesz-szerverek hatósági eltulajdonítása
A bajai gyökerekkel rendelkező Kós Hubert Európa bajnok lett! Gratulálunk!


️

