Néhány gondolat a tiszás miniszter által "őszintén és transzparensen" feltárt, szenzációként tálalt szakdolgozóhiányról.
Kizárólag a jegyzőkönyv kedvéért álljon ez itt, még akkor is, ha a rózsaszín…
A Siketek Nemzetközi Sportbizottsága (ICSD) irodájában fogadtam Kimura Tetsuya japán nagykövet urat és munkatársát. Kimura úr korábban a japán sportirányításban dolgozott, így különösen érdekelte az ICSD munkája és tervei, ahogy a 2025-ös tokiói nyári Siketlimpia értékelése is az ICSD részéről.
Elmondtam nagykövet úrnak, hogy az ICSD rendkívül elégedett volt a 2025-ös tokiói nyári Siketlimpia szervezésével és várja a további együttműködést a siket sport területén Japánnal.
Éljen a siketsport!
Néhány gondolat a tiszás miniszter által "őszintén és transzparensen" feltárt, szenzációként tálalt szakdolgozóhiányról.
Kizárólag a jegyzőkönyv kedvéért álljon ez itt, még akkor is, ha a rózsaszín…
Szűcs Gábor:
A Fideszre mutogatva ágyaznak meg az elkövetkező évek megszorításainak!
Link a kommentben.
Az megvan, hogy az egyetlen ember, akinek Magyar Péter ártani tud a kegyelmi ügyben előadott színházzal, az a volt felesége, a gyerekei anyja, Varga Judit?!
Semmi új nem derült ki az ügyben, és…
️Kezdődik... #KDNP #Isten #Haza #Család #Jövő #MindennapiEmberek Nacsa Lőrinc
Kezdődik!
“Ösztönösön idegenkedik" a nemzet fogalmától és simán az Úrnapi körmenethez hasonlítja a…
Az Index értesülései szerint Heidl György lehet az egyházügyekért felelős új államtitkár.
Mondjuk teljesen érthető, ha ezt még nem akarja megerősíteni az érintett. A mai közéletben ugyanis úgy fest,…
A Tiszával eljött a facebook-kormányzás időszaka, amikor a teljesítményt nem a munka, hanem a láthatóság határozza meg.
Egy kis reggeli matek.
A Tisza 4 év alatt 25-30 ezer Mrd Ft-nyi pénzszórást ígért a kampánya során. Ez nem lesz végrehajtható. Ha valaki, akkor a TISZA vezette meg a magyarokat, nem a volt jobboldali…
Sokkal több az, ami összeköt bennünket, mint ami elválaszt!
Szenvedélyesen szeretjük Magyarországot!
A sorokat rendeztük.
Hajrá, Magyarország!
Hajrá, Orbán Viktor!
Hajrá, patrióták!
Németh Balázs:
A patriótáké a jövő
️
Miközben Magyarország (átmenetileg) rátért a liberális, multikulti, brüsszeli útra, egyre egyértelműbben érik a patrióta fordulat Ausztriában és Németországban.
Link…