Az megvan, hogy az egyetlen ember, akinek Magyar Péter ártani tud a kegyelmi ügyben előadott színházzal, az a volt felesége, a gyerekei anyja, Varga Judit?!

Semmi új nem derült ki az ügyben, és akárhogy próbál Magyar Péter másokat belekeverni, bizonyíték nincs. Még Magyar Péter is elismerte, hogy nagy újdonságra ő sem számít.

Ami viszont tény, Varga Judit aláírta Novák Katalin javaslatát. Akármilyen körülmények között történt az aláírás, ha egy miniszter valamit aláír, az kizárólag az ő felelőssége. Ez egy ilyen szakma. Varga Judit hibázott, ezért vállalta a felelősséget és lemondott.

Azzal amit Magyar Péter tesz, Varga Judit felelősségét állítja a középpontba, akkor is, ha másról beszél.

Tiszások, ilyen a hősötök.
Valaki szereti a feleségét. Más felhasználja. Én maradnék az elsőnél.

Az Index értesülései szerint Heidl György lehet az egyházügyekért felelős új államtitkár.

Mondjuk teljesen érthető, ha ezt még nem akarja megerősíteni az érintett. A mai közéletben ugyanis úgy fest,…

Egy kis reggeli matek.

A Tisza 4 év alatt 25-30 ezer Mrd Ft-nyi pénzszórást ígért a kampánya során. Ez nem lesz végrehajtható. Ha valaki, akkor a TISZA vezette meg a magyarokat, nem a volt jobboldali…

Sokkal több az, ami összeköt bennünket, mint ami elválaszt!
Szenvedélyesen szeretjük Magyarországot!
A sorokat rendeztük.
Hajrá, Magyarország!
Hajrá, Orbán Viktor!
Hajrá, patrióták!

Németh Balázs:
A patriótáké a jövő
Miközben Magyarország (átmenetileg) rátért a liberális, multikulti, brüsszeli útra, egyre egyértelműbben érik a patrióta fordulat Ausztriában és Németországban.

Link…

Megrongálták a strasbourgi Petőfi-szobrot

Mély megdöbbenéssel és felháborodással értesültünk arról, hogy vandál támadás érte a strasbourgi Petőfi-szobrot. Ez az emlékmű a 2004-es felállítása óta…

Szeretettel köszöntjük, és gratulálunk Fábián Sára Ráhelnek, a Csepel SC ❤️ olimpikon sportlövőjének, aki két arany és egy ezüstéremmel zárta a zágrábi Európa-bajnokságot.

Sem a határidők, sem az emlékeztetők, sem a siketek jogai nem érdekli őket. Nulla felelősség, nulla következmény – ez az Európai Bizottság üzenete a jelnyelvet használó siket közösségnek.

Az Európai…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Békés megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média