Magyar Péternek az sem számít, mi a valós helyzet, nekik a Dunában lévő kevés víz is csak egy újabb ürügy a legújabb Facebook-videójukhoz.

Míg a vízügyi szakemberek csendben, felelősséggel végzik a dolgukat emberfeletti módon, addig ők a kameráknak pozolnak a parton.

Ahelyett, hogy szakmai kérdésekben érdemi munkát végeznének, a Tisza ezt a helyzetet is csak arra használja fel, hogy a közösségi médiában pörgesse a saját politikai műsorát és a miniszterelnök egomán jellemét.

A magyar emberek pontosan látják a különbséget
Lájkvadászatból és a folyamatos mutogatásból nem lesz megoldás. Az országnak felelősségteljes, érdemi munkára van szüksége, nem pedig PROPAGANDÁRA!!!

A Demokratának nyilatkoztam és tettem rendbe a kamuzsoltibácsi ügyet.

A vád összeomlott, a jobboldal becsületét helyreállítottuk, Magyar Márton pedig bajban van!

Őszinte részvétem az M3-ason történt lengyel busztragédia áldozatainak és családtagjainak! Imádkozzunk értük és a sérültek mielőbbi felépüléséért!

Egyúttal köszönet a mentésben résztvevőknek.

A szakmai szervezetek már több mint egy hónapja szóltak, hogy nem töltik a stratégiai gázolaj-készleteket és a Tisza-kormány mulasztása újabb válsághoz fog vezetni – írta közösségi oldalán Hortay…

Magyar Péter a saját minisztereiben sem bízik, mindent ő akar kontrollálni.

Tragikus baleset az M3-as autópályán. Egy lengyel busz borult fel. Részvétem az elhunytak családtagjainak, gyors gyógyulást a sérülteknek!
🤝🇵

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média