443 méter magasra, az Empire State Building antennájára mászott fel a lánykéréshez egy pár New Yorkban. A páros egy „béke és szerelem” feliratú molinót is magával vitt, majd a csúcson a férfi letérdelt és eljegyezte a barátnőjét. A jelenetet élőben is közvetítették, a h...

A látványos lánykérésnek végül a rendőrség vetett véget. A párt őrizetbe vették, most azt vizsgálják, hogy hogy juthattak fel az épület szigorúan védett területére.

Julian Nagelsmann távozása után a német szövetség már megkezdte az új szövetségi kapitány keresését.

A közlemény szerint tárgyalások folynak Jürgen Klopp-pal, aki jelezte, hogy nyitott a válogatott…

Ha Kína nem adna el légkondicionálókat, vajon az európai urak továbbra is ennyire szenvedélyesen beszélnének a "túlkapacitásról"?

Kapcsolódó cikkünket megtalálod az első kommentben! 👇

Unspalsh

Emlékszünk még, amikor a baloldal élesen bírálta a „vármegye” és „főispán” elnevezések visszavezetését, mondván, hogy felesleges és költséges lépés?

Most a vármegyék helyett ismét visszatérhet a „…

Ultimátum Áder János bizonyítékokat vár Magyar Pétertől – ellenkező esetben bocsánatkérést sürget

A közfeladatként ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok alapító jogai az oktatási és gyermekügyi, illetve a közlekedési és beruházási miniszterhez kerültek.
Részletek a kommentben

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye