Szabó György tisztázza a sajtóban megjelent vádakat vagy mondjon le!

Ma a sajtóban megjelent perirat szerint Szabó György bántalmazta feleségét.

Az iratok szerint leszorította karjait, bal mellénél majd arcának jobb oldalát többször is megütötte.

Ha valóban róla van szó a megjelent bírósági iratokban és azok valódiak is, azzal méltatlanná válik a Független Közmédia Testületi tagságra.

Ez azért is igen kellemetlen, mert a Tisza egyetlen ellenzéki tagot sem választott meg a testületbe, így csak a szükséges minimum létszámmal és csak kormánypárti tagokkal tudott megalakulni. Amennyiben kiderül, hogy Szabó György valóban bántalmazta a feleségét és a felelősséget is vállalja, akkor az FKT átmenetileg működésképtelen lesz.

Újabb ékes példája az emberséges és működő Magyarországnak.

Az Otthon Start Program bevezetése óta közel 100 ezer ember otthonteremtését segítette, emellett támogatta a családi ház építéseket vidéken és lakásfejlesztéseket a nagyvárosokban.
A Tisza most ezeket…

Azért remélem van valaki Magyar Péter közelében, aki elveszi tőle a telefonját egy jól sikerült falunapot követően. Ilyen dolgokkal nem érdemes szórakozni…

Egyébként pedig je suis Orbán Anita és egy…

Vajon van-e már eredménye a Belügyminisztérium által indított vizsgálatnak az augusztus 20-i mutyigyanús “közbeszerzés” ügyében?
Nagyon nagy a csend!

Ilyen még nem történt a rendszerváltás óta a Parlamentben!

Schmidt Máriához képest Tarr Zoltán szellemi értelemben egy törpe! El a kezekkel a Terror Háza Múzeumtól!

A Terror Háza a magyar szellemi élet egyik büszkesége

Nem először teszem szóvá - igaz, a TISZA sem először teszi meg -, de a Szathmáry Zoltán személye és jelölése körüli botrány egyszerűen méltatlan még a magyar politika mostani színvonalához is. Arról…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média