Az olimpia világok harca vagy harc a világért?

Az olimpia tradíció, eszme, jelkép. Négyévente egy lehetőség arra, hogy a Föld sportolói láttassák a világgal az emberi kiválóság csúcsteljesítményét.

A játékok grandiózus megnyitó ünnepségét mindig kiemelt figyelem övezi. Nagy feladat ez azoknak, akik a nyitányokat rendezik, mert egyszerre kell megmutatni az egyetemes olimpiai eszmét, a mozgalom valódi üzenetét és a rendező országnak saját magát is.

Az olimpiai ötkarika, ami a világ lakott földrészeit jelképezi és még a színeit is az országok zászlója színei mintájára válogatták, az egység és az összetartozás jegyében.
️ A láng, ami a hagyomány, a béke és a folytonosság ki nem hunyó jele.
Az eskü, aminek alapja a fair play, az egymás iránti tisztelet és a becsületes versengés fogadalma.
Az együtt, gyorsabban, magasabbra, erősebben alapvetése - ami a játékok mottója is egyben.
Ezek azok a fundamentumok, melyek alkalomról alkalomra összehozzák a világ nemzeteit és kultúráit egy közös, békés, nemes verseny szellemében.

Az egyetemes értékek bemutatása óriási feladat és persze felelősség is, hogy azt mindenki magáénak érezhesse, mert a világjátékok célja, hogy összehozzon, egységet teremtsen - még háborúságok közepette is.

Tavaly a nagy botrányt kavart párizsi nyári olimpiai megnyitón ez elmaradt, mert a szervezőknek az egységnél fontosabb volt, hogy ízléstelen drag-showt csináljanak belőle, aminek mélypontja az utolsó vacsora kigúnyolására megkoreografált jelenet volt, központjában egy meztelen hímnős kék törpapa karakterével. És ebben semmi nem volt semmi, ami összeköt. Nem volt semmi, ami egyetemes és a célja sem az volt, hogy a megbékélés üzenetét adja át. Épp ellenkezőleg, a cél az volt hogy provokáljon és megbotránkoztasson. Hogy az egyetértés helyett ideológiai alapon generáljon vitát és megosszon.

Pénteken azonban Olaszország megmutatta, hogy létezik egy másik világ is. A milánói-cortinai téli olimpia megnyitója visszatért a mozgalom szellemiségéhez. Azokhoz az egyetemes értékekhez, amiről a játékok lángja szól és kell szóljon. A klasszikus értelemben volt szép, mert "az a szép, ami érdek nélkül gyönyörködtet". Olyan megnyitó, ami nagyságában, küllemében és érzésében is egy olyan ceremónia volt, amit bármikor, bárki jó szívvel újra nézhet - bármit is gondoljon a világról, bárkit is szeressen... És nem azért, mert hűvösen semleges, hanem azért, mert lélekmelengető volt.

Valami a helyére került. Aki látta és hallotta, ahogy az olimpiai láng megérkezett a stadionba, miközben Andrea Bocelli a Nessun dormát énekelte, az érezhette, hogy az Olimpia nem a világok harca, hanem harc a világért, amiért minden nap meg kell küzdeni, mindannyiunknak.

"Tűnj el, éjszaka! Halványuljatok, csillagok!
Hajnalban győzni fogok!
Győzni fogok! Győzni fogok! Győzni fogok!"
(Nessun dorma)

Hajrá, világ legjobbjai!