Magyarország, méltóság.
Van, aki szerint túl sokáig tűrtük a tiszás erőszakot és az áradó gyűlöletet, és van, aki szerint még tűrnünk kellene.
De egyre többen…
A Sándor-palota közleménye a "kegyelmi ügyként" megismert döntés dokumentumaival kapcsolatosan
A köztársasági elnök a "kegyelmi ügyként" ismertté vált KEH/2787-6/2023 ügyiratszámú kegyelmi döntés kivizsgálását kezdettől teljes egészében támogatja, és ahogyan azt a Sándor-palota 2026. május 19-i közleményében kijelentette, kész együttműködni a Kormánnyal annak érdekében, hogy a közvélemény valós képet kaphasson erről
a nagy közfelháborodást kiváltó esetről.
A miniszterelnöknek a köztársasági elnök részére címzett, a közösségi médiában a tegnapi napon megjelent közlése alapján a Sándor-palota sajnálattal vette tudomásul, hogy a Kormány nem működik együtt a kegyelmi ügy iratainak szakszerű, a közigazgatás gyakorlatának megfelelő átvételében.
Figyelemmel a felfokozott közérdeklődésre a Sándor-palota nem kívánja a Kormány elmulasztott együttműködésétől függővé tenni a hivatalos iratok nyilvános megismerhetőségét.
Erre a kivételes helyzetre tekintettel a Sándor-palota a honlapján közzéteszi a nyilvánosság számára a birtokában lévő hivatalos dokumentumokat.
Mindazonáltal a köztársasági elnök elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányzat és a többi hatalmi ág közti kommunikáció a közösségi média és a sajtó felületeire helyeződött át.
Magyarország, méltóság.
Van, aki szerint túl sokáig tűrtük a tiszás erőszakot és az áradó gyűlöletet, és van, aki szerint még tűrnünk kellene.
De egyre többen…
Sportdiplomácia: irány Szerbia és annak gyöngyszeme, Zlatibor!
A Siketek U23 Futball Világbajnokságának bronzmeccse és döntője holnap lesz.
A 3. helyért Nagy-Britannia és Németország, az aranyért pedig…
Őszinte részvétem a tiszaújvárosi robbanásban elhunyt áldozat családjának, és mielőbbi felépülést kívánok a sérülteknek.
A KDNP petíciót indított a keresztény kultúra Alaptörvényből való kitörlése ellen. Írd alá még ma! Link kommentben
Az elmúlt hetekben egymás után dőlnek meg azok a politikai állítások, amelyekre a Tisza Párt kampányt épített.
A köztársasági elnök úr által közzétett iratok világosan megmutatják: a kegyelmi ügyben…
Az elmúlt hetekben, sőt hónapokban rengeteg feszültség jellemezte a magyar közéletet, ami sajnos több esetben is tettlegességig fajult.
A KDNP ezért is indította el a héten jogsegélyszolgálatát, hogy…
Most még az Orbán-kormány által bevezetett védett áron tankolhatunk, de még ez sem az a 480 forintos üzemanyag, amit követelt Magyar Péter a kampányban. Minden eszköze megvan, hogy elhozza a benzin…
A KDNP petíciót indított a keresztény kultúra Alaptörvényből való kitörlése ellen. Írd alá még ma!
A Kösöntyű Néptánccsoport fellépése a VIII. Gyergyó-Hétvége rendezvényén.
A kampánynak vége.
A kormányzati munkát el kell kezdeni.
A jobboldal verbális lincselését be kell fejezni.
Az elmúlt 16 év eredményeire és a 2,5 millió szavazatra mindenki büszke lehet.
Álljunk ki…