A március 15-i ünnepünkben szinte minden benne van, ami minket magyarrá tesz. Minden, amit nemzetről, hazáról, szabadságról gondolunk. Minden, amit hűségről és értékekről, munkáról és helytállásról, küzdelemről és meg nem alkuvásról vallunk mind a mai napig.

1848/49 magyar vívmányaiból Magyarországon kívülre is jutott, így az Egyesült Államokba is. A magyar szabadságeszme ugyanúgy teret nyert itt, mint ahogy az elszármazott magyarok is megbecsült helyet tudtak maguknak kiharcolni az amerikai kontinensen.

Az amerikai polgárháborúban is vitézül helytálltak szabadságharcosaink. Amikor pedig Kossuth Lajos emigrációja alatt Amerikába jött, mindenhol tömegek várták, rajongtak érte, hiszen a magyar szabadságharcban Amerika a saját eszméinek védelmét és érvényre jutását látta.

Büszkék lehetünk arra, hogy már az USA államiságának kezdeteinél is ott voltak a magyarok. Azóta pedig folyamatosan jelen vannak azok a magyar közösségek, amelyek szintén hozzátették a maguk munkáját és áldozatát, hogy végül az USA a világ meghatározó országává váljon. És büszkék lehetünk azokra a nagy magyarokra, akik – nem is kevesen – amerikaiként alkottak egyedülállót a gazdaság, a tudomány vagy a művészet területén.

A magyar értékteremtő jelenlét tehát folytonos az Egyesült Államokban, amit ma az amerikai magyar közösségek testesítenek meg.

Ezeket a gondolatokat osztottam meg március 15-re emlékezve a New York-i magyarok megemlékezésén.

Folytatódik az aláírásgyűjtés️ Számítok rátok

Amíg Magyarországnak nemzeti és szuverén kormánya van, addig meg fogjuk védeni a családok energiabiztonságát és a rezsicsökkentést. Ezért is a biztos választás a Fidesz.

️Amikor a világban mindenütt az energiaárak emelkedésének veszélyével kell számolni, akkor Magyarország elzárása az olcsó kőolajtól kétszeres bűn és kétszeres veszély.

Az ukrán vezetés célja, hogy…

Orbán Viktor: ilyen beszédet tőlem, amíg életben vagyok, biztos nem várhatnak!

Magyarországgal szemben nem engedhetnek meg maguknak az ukránok olyasmit, ahogyan Zelenszkij beszél velünk, így nem lehet beszélni, és aki megpróbálja rá fog fázni, és aki belénk harap, annak belénk…

Magyar Péter Tapolcára jött, gyűlölködött, majd hazament…

️ Az iráni konfliktus közvetett veszélyeket hordoz Magyarországra nézve.

1️⃣ A közel-keleti konfliktussal megnőtt Európában a terrorfenyegetettség szintje, ahogy az legutóbb is történt. Ez leginkább…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Békés megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média