Számos kérdés merül fel a Szigeten tartott DJ Oti-koncert alatti drogbotrány után, amelyekre a kormányzat napok alatt sem adott megnyugtató választ.

Többeknek kábítószert kevertek az italába. Valamivel több mint egy tucat ember panaszkodott rosszullétre, többen kerültek egy pohár ital után magatehetetlen állapotba és szorultak orvosi ellátásra.

Mindenekelőtt együttérzünk az áldozatokkal, és minden érintettnek gyors felépülést kívánunk. Szórakozni indultak, könnyen tragédiával is végződhetett volna a koncert.

De nézzük a szervezői és kormányzati felelősség kérdését!

Az Orbán-kormány a legszigorúbb kábítószer-ellenes törvényeket fogadta el, hajtóvadászatot indított a drogkereskedők ellen. A Tisza-kormány láthatóan ezen a téren is szakít az Orbán-kormány drogpolitikájával, és lépésről lépésre a liberalizálás irányába halad.

1️⃣ Válaszokat várunk, hogy fordulhatott elő az, hogy az áldozatok elmondásai alapján nem foglalkoztak a panaszaikkal sem a szervezők, sem a hatóságok. Miért nem indult hivatalból aznap eljárás vagy vizsgálat?

2️⃣ A héten zajlik a Sziget fesztivál, egy ilyen esemény után melyik szülő meri nyugodt szívvel elengedni a gyermekét oda szórakozni? Ki garantálja a biztonságukat?

3️⃣ Egy felelős kormány nem nézheti tétlenül, hogy a kábítószer beszivárog a fiatalok életébe, hogy tönkreteszi és veszélyezteti az önfeledt szórakozásukat, és hogy ártatlan emberek kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe. Miért hallgat a kormány, amikor egy ilyen botrány rázza meg a legnagyobb magyar fesztivál időszakát?

4️⃣ Miért hallgatnak cinkosan? Miért nem emelik fel a hangjukat, ha a Szigeten történik egy ilyen? Az Ozora fesztiválon történt esetek kapcsán sem hallottuk a belügyi és kormányzati vezetők megszólalását.

5️⃣ A belügyminiszter ahelyett, hogy uszító Magyar Péter-idézeteket osztogat meg, inkább folytassa a drogellenes hajtóvadászatot. Ki fogja megállítani a kábítószer-veszélyt, ha már most hallgatnak?

——
: Index

Vitézy bejelentette: megépíti azt, ami már lényegében megépült!

A Budapest–Dunakeszi kerékpárút 5,36 kilométeres szakasza 2021 óta kész. Az újpesti gát 1,68 kilométeres aszfaltos része pedig 2023 óta…

A nemzet egyesítése helyett politikai feladatot kap a köztársasági elnök

A kétharmad nem varázsszó – a felelősség attól még ugyanaz marad.

A jelenlegi kétharmados többség semmivel sem tehet meg többet, mint amit az előző kétharmados többség megtehetett volna. A kérdés sosem…

Újabb pályázatot hirdetünk, várjuk a jelentkezőket!
Részletek a videóban, link kommentben!

Újabb pályázatot hirdetünk, várjuk a jelentkezőket!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média