A KDNP tiltakozik az ellen, hogy a kormány minden közintézményben leveteti az Alaptörvény bevezető részében az alapértékeket lefektető Nemzeti Hitvallást.

Ezzel ilyen mondatokat tiltanak be:

Népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait.
Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát.
Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre.
Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira.
Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.
Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez.
Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye.
Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét.
Hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelkierejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot.

Megdöbbentő, hogy ezekben a mondatokban a Tisza-kormány akkora veszélyt lát, hogy kitiltja a közintézményekből. Erre az Alaptörvényre tette le miniszterelnöki esküjét Magyar Péter, és most ezeket távolítja el az összes közintézményből.

Ez egy újabb nyílt támadás a Tisza-kormány részéről a nemzeti értékek ellen. A betiltás azt szimbolizálja, hogy a Tisza-kormány szakítani akar az ezeréves magyar történelem tiszteletével, a keresztény értékekkel, a szolidaritás eszméjével, a magyar szellemi és kulturális örökséggel, a jövő nemzedékek iránti felelősséggel.

Ez is csak egy át nem gondolt, kicsinyes bosszú, ami közjogi szempontból értelmetlen, politikai értelemben felháborító.

Minket, magyarokat mindig több dolog köt össze, mint amennyi elválaszt. Az ilyen lépések azonban nem a nemzeti minimumot keresik, hanem a közös értékekbe vetett hitet rombolják.

A Nemzeti Hitvallás az Alaptörvény szerves része, annak első fejezete. Ez a lépés tehát nem más, mint az Alaptörvény megtámadása. Mi kiállunk az Alaptörvény és annak értékei mellett!

Felszólítjuk a Kormányt, hogy hagyjon fel a nemzeti és keresztény értékek támadásával!

———

A Nemzeti Hitvallás teljes szövege:

Isten, áldd meg a magyart!

Nemzeti hitvallás

MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat:

Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.

Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre.

Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira.

Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit.

Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.

Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét. Kinyilvánítjuk, hogy a velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők.

Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk.

Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit.

Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez.

Tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, együttműködésre törekszünk a világ minden nemzetével.

Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.

Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki.

Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet.

Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye.

Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét.

Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése.

Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.

Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.

Valljuk, hogy a történeti alkotmányunkban gyökerező önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége.

Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését.

Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és a kommunista diktatúra uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését.

Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét.

Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki.

Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.

Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra.

Bízunk a közösen alakított jövőben, a fiatal nemzedékek elhivatottságában. Hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelkierejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot.

Alaptörvényünk jogrendünk alapja, szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.

Mi, Magyarország polgárai készen állunk arra, hogy országunk rendjét a nemzet együttműködésére alapítsuk.

A Fidesz irodáiban kint marad a Nemzeti Hitvallás! Megdöbbentő, de a Képviselői Irodaház folyosóinak faláról már leszedték az összeset. Magyar Péter a Facebookon…

Aki demokráciában rendszerváltásról beszél, az a demokráciát akarja lecserélni. Az egyházi iskolákat és a szabad iskolaválasztást támadó kormányzati kijelentések egészen biztosan az 1990 előtti időket…

Miniszter asszony! Ne stigmatizálja az egyházi iskolákat! Ha valahol konkrét problémát talál, vizsgálják ki, de semmiképp se általánosítson.

Az egyházi iskolák olyan több ezer éves értékeket…

Újra a fedélzeten!

Sokan kérdezték tőlem az elmúlt napokban, hogy: hol vagyok?

Közel két hete megműtöttek. Az elmúlt napok a gyógyulással, a lábadozással teltek, de mától újra dolgozom.

Köszönöm szépen…

Már nem merik nevükön nevezni a dolgokat: Brüsszelben illegális bevándorlás helyett rendkívüli népmozgalomról beszélnek. Hiába keresztelik át a jelenséget, a problémát ez önmagában nem oldja meg.…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média