Ma volt az első napom az Európai Parlamentben. Három dolgot döntöttem el.

1. Levelet írok az Európai Unió minden tagállama parlamenti képviselőinek arról, higy mi történik Magyarországon.

Politikusokat tiltottak el a választáson való indulástól. Alkotmányos intézmények vezetőinek mandátumát szüntették meg. Hatóságokat küldtek az ellenzéki pártokra. Konzervatív intézeteket államosítottak és zártak be. Embereket zaklatnak folyamatosan hatósági eszközökkel, és olyan új hatóságot hoztak létre, amely példátlan jogosítványokat kapott, nincs fölötte érdemi konkroll, és deklarált célja a magyar cégek, vállalkozások zaklatása.

Sok minden kiderült azokról is, akik éveken keresztül demokráciából és jogállamiságból oktatták ki Magyarországot. Most, hogy hatalomra kerültek, kiderült, hogy ők nem mások, mint autoriter liberálisok, akik félnek az emberek haragjától, ezért az a legfontosabb céljuk, hogy a poltikai versenyt kiiktassák.

Nem panaszkodni megyünk külföldre, és nem kérünk külföldi segítséget a magyar politikai küzdelmek megvívásához. Az előző kommunista diktatúrát is a szabad magyarok akarata döntötte meg. De számítunk mindenki szolidaritására, bal- és jobboldalon egyaránt, akinek még fontos a parlamentarizmus és a szabadság Közép-Európában.

2. Utánajárok az Európai Parlament által megrendelt közvélemény-kutatásoknak.

Láttunk egymás mellett két, Európa jövőjéről készült felmérést, amelyek egészen más képet mutattak. Tudom, hogy a kérdések és a módszertan nem volt teljesen azonos. De ekkora különbségnél jogos a kérdés: pontosan hogyan készülnek az európai adófizetők pénzéből finanszírozott Eurobarometer-kutatások?

Ki írja a kérdéseket? Ki hagyja jóvá őket? Ki végzi a kutatást? Mennyibe kerül? Hogyan ellenőrzik a politikai semlegességet?

Az európai intézményeknek arra kell választ kapniuk, valójában mit gondolnak az európai emberek. Nem arra, amit Brüsszel szeretne, hogy gondoljanak.

3. Kutatást kérek az Európai Parlament kutatószolgálatától arról, milyen szerepet játszik a genderpolitika az EU külpolitikájában.

Nézzék meg az elmúlt két és fél évet. Hány külpolitikai döntésben, állásfoglalásban és határozatban jelent meg a gender, a szexuális orientáció vagy a genderidentitás kérdése? Hány esetben lett ebből politikai vagy diplomáciai konfliktus más országokkal?

És azt is szeretném tudni, volt-e ezeknek ára. Romlottak-e diplomáciai kapcsolatok? Akadtak-e el megállapodások? Érte-e emiatt politikai vagy gazdasági kár az Európai Uniót vagy valamelyik tagállamát?

Nem véleményeket kérek. Számokat, tényeket és konkrét eseteket.

Első napra ennyi. Kezdjük a munkát.

Vajon sikerül majd Magyar Péternek megsértenie Leó pápát is?

Az elmúlt napok diplomáciai "teljesítménye" után nem csodálkoznék... Úgyhogy elláttam pár jótanáccsal indulás előtt.

A baloldal nyugati gyarmatot, a patrióták szuverén Magyarországot akarnak

Teljes a bizonytalanság a lakáspiacon – ez sikerült kormányra kerülés óta a Tisza-kormánynak.

Miközben a rezsicsökkentés sorsáról a magyar emberek még nem tudhatnak túl sokat, de rendesen gyülekeznek felettünk a sötét felhők, megnyugvás, hogy Kapitány István és családja energia tekintetben már…

A szándék egyértelmű. Ha Ukrajna Magyarországon tárolhatja üzemanyagát, akkor kevésbé valószínű, hogy az oroszok megtámadják. Ez Ukrajna érdeke.

De Magyarországnak miért érdeke, hogy célpontá váljon?…

Az új ÁVH egy illegitim hivatal! Ezért a Fidesz-KDNP képviselői nem vettek részt a létrehozásában!

Holnap újra Fidesz Frakció Podcast!

Ezúttal Nacsa Lőrinc, a KDNP frakcióvezető-helyettese lesz Ozsváth Kálmán vendége.

Csütörtök 18:00

Kövessétek a beszélgetést a Józan ész vagy a Fidesz-frakció…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média