Tudják, hogy kik ültek a Krausz Ferenc-féle, a kormány által megszüntetésre ítélt Élvonal Alapítvány kuratóriumában? Hát, ők! Nos, a forradalmi hevület jegyében most őket sikerült megsérteni, elkergetni, megbüntetni. No comment.

Krausz Ferenc – magyar fizikus, 2023-as fizikai Nobel-díjas. Az attoszekundumos fényimpulzusok kutatásának egyik úttörője; a müncheni Max Planck Institute of Quantum Optics meghatározó kutatója.

Steven Chu – amerikai fizikus, 1997-es fizikai Nobel-díjas, Stanford-professzor. Külön érdekesség, hogy Barack Obama energiaügyi minisztere volt 2009–2013 között. A lézeres atomhűtés és atomcsapdázás úttörője.

Lovász László – a világ egyik legismertebb magyar matematikusa. 2021-es Abel-díjas – ezt lényegében a matematika Nobel-díjának megfelelő rangú elismerésként szokták kezelni. Volt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, dolgozott a Yale-en és a Microsoft Researchnél, és tagja az amerikai National Academy of Sciencesnek.

Randy Schekman – amerikai sejtbiológus, Berkeley-professzor, 2013-as orvosi-élettani Nobel-díjas. A sejtek belső szállítási rendszerének, a vezikuláris transzportnak a genetikai mechanizmusait tárta fel.

Donna Strickland – kanadai fizikus, University of Waterloo, 2018-as fizikai Nobel-díjas. A rendkívül nagy intenzitású, ultrarövid lézerimpulzusokat lehetővé tevő CPA-technológia egyik megalkotója.

Veszélyben a rábaközi és sokoróaljai iskolák?

Lannert Judit oktatási miniszter szerint kevesebb falusi kisiskolára van szükség, sőt, kisvárosi gimnáziumokat is bezárna.

Térségünkben vajon melyik lehet…

El lehet innen menni! Üzente Lannert Judit azoknak a pedagógusoknak, akik szerinte nem tesznek eleget a fejlődésükért.

Tiszavasvári, Sárbogárd, Csorna, Bátonyterenye, Tiszaföldvár.
Ezen városok teljes lakosságával megegyező számú, nagyjából 10 000 migráns tartózkodik még mindig Ceuta városában, Spanyolországban. A…

Rétvári Bence:
El lehet innen menni! Üzente Lannert Judit azoknak a pedagógusoknak, akik szerinte nem tesznek eleget a fejlődésükért. Aki ennyire lenézi, nem becsüli a tanári hivatást, az miért megy el…

Szűcs Gábor:
A Tisza a nyugdíjasokat is elárulta: kikerült a 2026-os költségvetésből az eredetileg előirányzott 24,3 milliárd forintos nyugdíjprémium-keret.
Az idős honfitársainknak köszönhetjük azt,…

Hetek óta lehetett hallani folyosói pletykákat a Tisza háza tájáról, hogy egyre nehezebben viselik a kedves kormánypárti képviselők az országgyűlés heti ülésezésével járó munkaterhelést.

A nyár vége…

Vajon a Nokia vagy a Samsung tudott volna világcéggé válni, ha a finn vagy a koreai állam nyúzza, nem pedig támogatja őket?! Nem hinném.

Na, akkor valószínűleg ugyanez a helyzet a magyar vállalatokkal…

El lehet innen menni! Üzente Lannert Judit azoknak a pedagógusoknak, akik szerinte nem tesznek eleget a fejlődésükért.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média