Egész jól telt a mai nap – egészen addig, amíg nem értesültem az európai vezetők kiszivárgott titkos haditervéről.

A Financial Times forrásai tárták fel a Hajlandók Koalíciójának titkos tervét, amelynek alapja, hogy egy tűzszünet után „Ukrajna-szerte katonai bázisokat állítanak fel”, hogy az ott állomásozó európai katonákat azonnal be lehessen vetni Oroszország ellen.

A terv szerint, ha Oroszország megszegné a tűzszünetet, akkor 48 órán belül az Ukrajnában állomásozó nyugati csapatok intéznek ellentámadást, 72 órán belül pedig akár a teljes NATO bevonásával együttes katonai válasz indul. Vagyis megvan a lépésről lépésre felépített terv a konfliktus világháborúvá eszkalálásához.

Ez nem jelentene mást, mint hogy magukkal rántanák az összes NATO-tagállamot, köztük Magyarországot is a konfliktusba. Vagyis elég egyetlen szikra, és három napon belül egy háború kellős közepén találnánk magunkat.

A tervet még a békekötés megvalósulása előtt el akarják fogadtatni a vezetőkkel.

Ennek az európai háborús tervnek egy módon lehet ellen tartani: szuverén, magyar érdeket szem előtt tartó, nemzeti kormánnyal, amely nem hajol meg az idegen nyomás előtt. A brüsszeli érdekek hazai képviselői soha nem tudnának nemet mondani saját megbízóiknak.

Egy biztos választás van: a Fidesz!

Magyar Péter agresszívan, tiszteletlenül bánik mindenkivel.

Míg Európában megszorításokról hallani, mi itthon a gyarapodás útját járjuk.
Sok helyen Brüsszel kérésére adóemelésekkel terhelik az embereket, hogy abból Ukrajnát finanszírozzák, mi viszont a magyar…

Teltház itt is, mint mindenhol: Fidesz Parlamenti Szalon.

Terítéken a 2026-os országgyűlési választás.

A tét nagy: Magyarország jövője.

Fidesz: a biztos választás!

1500 fő előtt beszélhettem a programunkról!

Vasárnap adtam elő a 33. Turizmus Évadnyitó Gálán a Budapest Kongresszusi Központban. Ismét megtapasztalhattuk, milyen ereje van a hazai turisztikai szakma…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Békés megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média