Kormányzati inkompetencia, sokadik rész
Amikor a választási kampányban kormánypárti politikusok azzal vádolták a TISZA jelöltjeit, hogy hiába állítják az ellenkezőjét, meg fogják szüntetni a…
Megjelent a Magyar Közlöny augusztus 7-ei számában a Kormánynak az a határozata, amely az IKOP Plusz éves fejlesztési keretét állapítja meg. Ebből most már véglegesen kiderül, hogy a Kormány törölte azt a projektet, amely a Balaton vasúti körüljárhatósága és Balatonfüred-Tapolca-Keszthely villamos üzem előkészítése tárgyában rendelkezett, egyúttal törölte a tervezésre biztosított 7,5 Mrd forintnyi már megítélt forrást is. 

Egészen pontosan az alábbi két projekt került törlésre:
1.) A Balaton vasúti körüljárhatóságát biztosító deltavágány Balatonaliga és Lepsény között. 
2.) A Balaton északi-parti vasútvonalai villamosításának további ütemeinek teljes mértékű törlése, amely érinti a Balatonfüred-Tapolca, a Tapolca-Keszthely és a Tapolca-Ukk vonalszakaszokat, ezzel ellehetetlenül az északnyugati irányból (Bécs, Győr, Sopron, Szombathely, stb.) érkező forgalom vasútra terelése is. 
Az észak-balatoni vonal villamosítása törlésének indoka, hogy a közlekedést hibrid járművekkel kívánják megvalósítani. (Az IKOP Plusz éves fejlesztési keretében hibrid járművek beszerzésével egy soron találkoztam, felsorolás jelleggel, ebben nem szerepelt az Észak-Balaton, szakértők szerint a rendelkezésre álló keret összesen 15 hibrid jármű beszerzésére elégséges.) Szakértők szerint a hibrid motorvonatok ráadásul csak a feladatok töredékét tudják megoldani, azt is irtózatos magas áron. 

Nem vagyok közlekedési szakember, de a törölt projektek terveztetésének előkészítése egy többéves előkészítő munka eredménye, ahol megvalósíthatósági tanulmányok, megalapozó tanulmányok születtek, mobilitási terv készült, többkörös társadalmasítás történt. 
A szakma tehát ezt a megoldást tartotta jónak, ezt a megoldást tartotta komplettnek. 
Természetesen elfogadhatónak tartok más megoldást is, de mindenfajta nyílt, az érintett településekkel és / vagy a szakértőkkel történő egyeztetés hiányában törölni egy projektet és újat hozni, azt gondolom: nem helyes
Az éves fejlesztési keret alapján:
1.) Miért törölték a Balaton vasúti körüljárhatóságát biztosító tervezést? 
2.) Miért törölték az északi parti vasútvonal villamosításának további ütemeit? 
3.) Milyen szakmai alátámasztó munkarészek alapján hozták meg a döntést? 

/posztok.hu


Most viszont mélyen hallgatnak.

Kézdivásárhely: Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva ...

️Hazudott Gajdos László - a vízügyi válság közepén szabadságra, és nem tárgyalni ment Ausztriába Kelemen Ágnes vízügyi államtitkár