Brüsszel a kettős mérce és a képmutatás fellegvára
️
☝️Történt, hogy az Európai Parlament Házbizottságának ülésén mi Patrióták kezdeményeztük, hogy az Európai Parlament tűzze napirendjére a Tisza-…
Személyes érintettség
A magyar politikában óriási jelentőséget tulajdonítanak az elnevezéseknek. Az ezekről szóló vitákban tud mindenki igazán kiteljesedni. Alapos és bőséges történelmi eszmefuttatásokkal igazoljuk vagy cáfoljuk az elnevezés jogosságát vagy indokolatlanságát, hasznos vagy káros voltát. Olyannyira, hogy legtöbbször el is mulasztjuk azt, hogy igazán nem is az elnevezés a lényeg, hanem az intézmény vagy hivatal mögötti tartalom, koncepció.
Éppen ezért - bár jómagam nem fogadtam felhőtlen örömmel - nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget annak, amikor a kormánymegbízotti elnevezés főispánira változott. Talán megbocsátható hiúságból kicsit fájt a szívem, mert a kormánymegbízott elnevezését annak idején én találtam ki. Mint ahogyan a kormányablak és a kormányhivatal elnevezést is. Mind a mai napig büszke vagyok arra, hogy ezzel a három szóval én gazdagítottam a közigazgatási - és talán nem csak közigazgatási - nyelvet.
Ezért egy kicsit fájt a szívem, ám nagyobb jelentőséget nem tulajdonítottam neki, hogy a kormánymegbízottakat felváltották a főispánok. Az már jobban zavart, hogy pusztán ennyi történt. Ha ugyanis nem csak kozmetikai változást akartunk volna annak idején, akkor ez remek alkalom lett volna arra, hogy egyéb - általam akkor és azóta is tervezett - lépést is megtehettünk volna a megyei önkormányzat és a kormányhivatal közötti kapcsolat reformja terén. Ám akkor ez nem történt meg. A területi közigazgatás 2022-ben és 2023-ban még nem hozzám tartozott, így meg sem kérdeztek.
Így aztán, személyes érintettségből adódóan sem bánom egyáltalán, hogy a kormánymegbízottak visszatérnek. Bár én nem feltétlen tulajdonítottam retrográd jelleget a főispán elnevezésnek, de így, önmagában valóban sok jelentőséggel nem bírt.
A feladat viszont továbbra is adott: mivel a területi és térségi közigazgatás fontossága egyértelműen bebizonyosodott, ezért a megyei szintet is meg kell erősíteni a jövőben mind az önkormányzatok mind pedig területi államigazgatás szintjén. Akár vármegyének, akár megyének, akár főispánnak, akár kormánymegbízottnak hívják, létre kell hozni a partnerség intézményes formáit a megyei önkormányzatok és a kormányhivatalok között.
/posztok.hu





