A gályarab prédikátorokra emlékeztünk– 350 éve szabadultak. A XVII. századi ellenreformáció idején református és evangélikus lelkészeket, tanítókat állítottak rendkívüli bíróságok elé. Akik nem voltak hajlandók hitükről lemondani, súlyos büntetést szenvedtek el: negyvenkét prédikátort gályarabságra ítéltek és Itáliába hurcoltak. A hajók evezőspadjain, embertelen körülmények között is megmaradtak hitükben, Istenbe vetett bizalmukban és elhívásukban. „Látod-e, Isten?” címmel gályarab-oratórium készült. A mű a magyar protestáns gályarab prédikátorok szabadulásának 350. évfordulójára (1676–2026) készült.Az oratórium legfontosabb részletei:Alkotók: A darab ötletgazdája Fabiny Tamás evangélikus püspök. A megrendítő, történelmi hitelességű verseket Szabó T. Anna József Attila-díjas költő írta, a zenéjét pedig a kétszeres Kossuth-díjas Gryllus Dániel (a Kaláka együttes tagja) szerezte. A Deák Ferenc téri evangélikus templomban volt a mű bemutatója. A zenés-verses, mélyen megrendítő drámai kompozíció a hazai protestantizmus egyik legnagyobb próbatételének állít emléket.

️ Örülünk, hogy a kormányzat is arra a következtetésre jutott, hogy támogatásra érdemes a KDNP korábban benyújtott javaslata, és ezzel munkaszüneti nap lehet december 24-e!

Ezzel a Szentestére…

Beszéljünk a külpolitikáról Miniszterelnök Úr!

Tessék mondani? Ez a már a működő? Csak mert eme kiírás szerint a vidékfejlesztés tisza szigetes káderek kifizetőhelyének tűnik, mert tiszteletdíjat kapnak a részvételért, ugyanakkor senki nem lehet…

Nos, olyan világban élünk, hogy a kormánypárti kutatóintézetekre jobban kell figyelni, mint a kormányra, mert azok legalább a őszintén bevallják a célokat, valamint maguk között “kódnyelven”…

Tele van a közösségi média azzal, hogyan rúgott fel Magyar Péter minden parlamenti szabályt, hogyan köpte szembe a saját frakcióját és képviselői mintegy két hónapja zajló munkáját a Médiatanács…

Egy szociális otthonból beutalt beteg közvetítésével terjedt el rühfertőzés a budapesti Szent Imre Oktatókórház belgyógyászati osztályán még szeptember 11-én – tudta meg a Blikk. A rendkívül…

Egy ilyen botrányba, kormányok szoktak belebukni. Nem csoda, hogy óriási erők dolgoznak a háttérben az ügy homokba futtatásán.

Nem fogjuk hagyni.

A DK és a Tisza bizonyítékok nélkül teljes hangerővel a nyilvánosság előtt tolták a zsoltibácsizást hónapokon keresztül, a nyilvánosság előtt kell annak is felelnie, aki aljas indokoktól vezérelve a…

Hegedűs Barbara:
Beszéljünk egyenesen! Hónapokig tagadták, mégis engedtek a migráció, Ukrajna és most a genderideológia kérdésében is!
Link a kommentben.

Kereszténydemokrata győzelem! A kormány enged a nyomásnak, december 24. munkaszüneti nap lesz!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média