Ez komoly kérdéseket vet fel.
Miért ilyen sürgős és fontos, hogy az első intézkedések közt szerepel?
Meghívni Netanjahut, aztán meg letartóztatni, Budapesten?

A Magyar…
Politikai hovatartozástól és a Nemzetközi Büntetőbíróság működésétől függetlenül, teljesen érthetetlen, hogy mi szükség volt Benjamin Netanjahu budapesti meghívására, ha másnap Magyar Péter bejelenti, hogy amennyiben azt az izraeli államfő elfogadja, le fogják tartóztatni. Ez a diplomáciában súlyos inzultus, tiktok-nyelven trollkodás, de az is biztos, hogy egy ilyen lépés nem szolgálja a magyar érdekeket. Izrael szövetségesünk, s hazánkban él Európa legnagyobb zsidó közössége.
A Magyar Közlöny május 22-i számában megjelent két kormányhatározat Magyarország Nemzetközi Büntetőbíróságból történő kilépésének visszavonásáról.
Ez rossz döntés.
A Nemzetközi Büntetőbíróság tevékenysége átpolitizálódott, a testület elveszítette morális iránytűjét. Nemzetközi tekintélye súlyosan erodálódott, európai tagállamai közül bevallottan többen is azt vizsgálják, hogyan tudnák határozatait megkerülni.
A Nemzetközi Büntetőbíróság tevékenysége a közel-keleti konfliktus rendezéséhez eddig semmivel sem vitt közelebb, bizonyos szempontból éppen a probléma része, nem a megoldásé.
Magyarország és Izrael Állam között számos pillérre épülő különleges kapcsolat van, amit joggal tekinthetünk barátságnak és stratégiai partnerségnek. Ennek fenntartásában állítólag a Tisza-kormány is érdekelt.
Meglepő, hogy a stratégiai partnerség és barátság építésének jegyében a Tisza-kormány eddigi igen kevés érdemi kormányzati intézkedései közül az elsők között szerepel egy olyan, aminek értelmében Izrael miniszterelnökét Magyarországon le kellene tartóztatni.
Izrael miniszterelnökének Magyar Pétertől érvényes meghívása van az október 23-i állami ünnepségre. A május 22-i kormányhatározatok fényében ez valójában nem meghívás, hanem inzultus.
Ez komoly kérdéseket vet fel.
Miért ilyen sürgős és fontos, hogy az első intézkedések közt szerepel?
Meghívni Netanjahut, aztán meg letartóztatni, Budapesten?

A Magyar…
Végül lássuk, hol fognak dolgozni a tiszások. Csodálatos kilátásuk lesz, szépen felújított épületbe költöznek be.
Csíksomlyó 2026 ~ Köszönjük ❤️
Így szólt a magyar himnusz Csíksomlyón! 
Isten, áldd meg a magyart! 
Így szólt a magyar himnusz Csíksomlyón! 
A csíksomlyói búcsú a nemzeti összetartozás tudatával elválaszthatatlanul összefonódik. Ez az esemény a magyarság egyik legnagyobb és legmeghatározóbb közösségi, lelki összetartozás-élménye.
Magyarok…
Indulunk az ünnepi szentmisére a Csíksomlyói-nyeregben lévő Hármashalom-oltárhoz.
„A keresztséggel Krisztus előttünk jár, hogy a keresztény nép hűségesen kövesse őt.” (Szent Maximus)
A csíksomlyói pünkösdi zarándoklat az igazság melletti állhatatos kiállás fogadalmi zarándoklata. A…
"A szeretet országát nem lehet gyűlölettel építeni, a jogállamot nem lehet a jog áthágásával építeni."
Székely János püspök Csíksomlyón
"A szeretet országát nem lehet gyűlölettel építeni, a jogállamot nem lehet a jog áthágásával építeni."
Székely János püspök Csíksomlyón
Ima a nemzetért Csíksomlyón.
Összetartozunk!