Pátyra autózva látom, hogy elkészült a Pátyot Telkivel összekötő út felújítása.
Ezzel a 3 szakaszból álló fejlesztés befejeződött.

Előbb 6 milliárd forintból Pátynál autópálya-lehajtót és elkerülőt építettünk, most pedig 600 millióból felújítottuk a Pátyot Telkivel összekötő utat. A forrást az Orbán-kormány biztosította.

Minden vállalásomat teljesítettem. Megtiszteltetés volt ebben a munkában részt venni.
Kívánom Budakörnyékének, hogy a következő 4 év is legyen legalább olyan sikeres, mint az előző volt!

Hajrá, Budakörnyéke!

Nincs csodálatosabb annál, mint amikor először meghalljuk kisbabánk szívverését. ❤️ Ma különösen fontos kiállnunk a családok, a keresztény értékek és a meg nem született gyermekek védelme mellett.

Multikormány. Kármán András miniszter korábbi főnöke, az Erste vezérigazgató-helyettese üzente meg a Tisza-kormánynak, hogy “ki kellene söpörni” a főként fiatalokat segítő Otthon Start Programot. A…

A Facebook-politika és a közigazgatás ellentmondásai

A minisztérium hivatali szervezetét a közigazgatási államtitkár a miniszter irányítása alatt, a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek…

Facebook helyett kormányozni? Na, még mit nem! A TISZA nem készült a választás utáni időszakra törvényjavaslatokkal. Buliszervezés volt, idegenvezetés volt, most pihennek. Mi, ellenzéki képviselők…

️A nemzeti minimum helyett lassan az emberi minimumot kell követeljünk a tiszás politikusoktól.
Szomorú, hogy itt tartunk.

A felvételen Bóna Szabolcs, a Tisza-kormány agrárminisztere látható. Ez a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Békés megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média