Nem gondolom, hogy haszontalan volna miniszterelnökként olykor egy káposzta- vagy borfesztiválon emberekkel találkozni. Római utcákon külföldi fiatalokkal bulizni sem bűn önmagában.

Ugyanakkor igen súlyos kérdéseket vet fel, ha egy vezető mindig kifele él. Mintha egy boltvezető egyre csak a kirakatot rendezgetné, miközben akadozik az árusított portéka beszerzése, összevész a beszállítókkal, drágulnak a termékei vagy el kell bocsátani az alkalmazottakat.

A politikai marketing nem válhat öncéllá, egy ország felelős kormányzása teljesen más, sokkal nehezebb műfaj, mint egy kampány, ahol az emberek tetszésének, bizalmának az elnyerése a cél. Most az ígéretek végrehajtásán van a sor.

Miközben a kormányfő életérzésről-életérzésre múlatja az időt, sokan vannak ebben az országban, akik súlyos bizonytalanságban élik meg ugyanezeket a napokat.

Egy kedves ismerős munkahelye épp kérdéses, pályázatíróként dolgoz(na), csak hát nincsenek kiírt pályázatok; egy építőiparban dolgozó imerős szintén kétségbeesve meséli, leálltak a beruházások, nem tudja, lesz-e még munkahelye októberben. (Mielőtt valaki azt gondolná, a NER tagjaitól a panasz, jelzem, egyikőjüknek sem volt köze soha a politikáboz.)

És egy másik súlyos ügy: az elromlott MR készülék miatt egy hölgy beláthatatlan egészségügyi következményekkel járó helyzetbe került volna, ha nem keres fizetős megoldást.

Az ország látta már elég szögből és rengeteg érdekes kulissza előtt pózolva a miniszterelnököt, bármilyen kameraérzékeny és bármennyire ügyes a stáb, sokan kezdik is unni már.

Ideje van a csendesebb munkának, egy olyan korszaknak, amikor nem ritmusra, impulzusoktól vezérelve rángatják a kormányt és a nyilvánosságot, hanem a magyar emberek napi problémáira odafigyelve és a nemzeti érdek mentén vezetik az országot.
Egyre többen várják és várják el ezt.