️ A bejelentett iskolakezdési támogatás üdvözlendő, akkor is, ha a kampányígéret ellenére szűkített körben és két részletben kerül átutalásra (a novemberi folyósítás miatt az iskolakezdési támogatás helyett pontosabb volna az iskoláztatási támogatás név, de nem ez a lényeg.)

️Természetes az is, hogy - mások mellett - az egyszülős családokban nevelkedő gyerekek kedvezményezettjei a támogatásnak, az viszont érthetetlen, hogy a nagycsaládokban nevelkedő gyerekekre miért nem vonatkozik ugyanez, miközben a szegénység kockázata leginkább őket érinti, hiszen a nagycsaládokban a legalacsonyabb az egy főre jutó családi jövedelem.

️ Egyetérve azzal, hogy az egyszülős családok kiemelt figyelmet igényelnek, az a kormánypárti narratíva, hogy e családokat elfelejtette volna támogatni az előző kormányzat, egyszerűen nem igaz.

Idézzük fel a pontosság kedvéért, mi változott az egyszülős családokra vonatkozó szabályokban az elmúlt években👇

Magyarországon a kiskorú gyermeket nevelő egyszülős családokban az esetek többségében a gyermekek a válás következtében maradnak az egyik szülővel.

Ezekben családokban a legtöbb esetben az édesanya a családfenntartó, de egyre többször az édesapa vagy a nagyszülő az, aki egyedül vállalja a gyermeknevelést.

Az egyedülálló szülők vállára hatalmas felelősség nehezedik, ezért a korábbi kormányzat által felállított Egyszülős Központokkal együttműködve a magyar állam külön figyelmet fordított arra, hogy enyhítse az egyszülős családok anyagi terheit, rugalmasabb foglalkoztatási lehetőségeket biztosítson számukra, nem utolsó sorban pedig olyan közösségi és szabadidős programokat nyújtson, amelyek a gyermekek és a szülők kikapcsolódását, testi-lelki jólétét segítik.

Természetesen az egyszülős családok számára is elérhető a családtámogatási rendszer valamennyi eleme – így a családi adókedvezmény, az édesanyák életük végéig járó szja-mentessége, az otthonteremtési támogatások vagy az ingyenes tankönyvellátás – a kormány ugyanakkor kiemelt figyelmet fordított az egyszülős családok sajátos igényeire és szükségleteire is.

Az egyedülálló szülőknél a családi adócsökkentési program hatására megduplázódott a családi adókedvezmény, ahogy valamennyi 30 év alatti és többgyermekes édesanya is megtarthatja a fizetése vagy a gyermekgondozási ellátása 15 százalékát kitevő személyi jövedelemadót az előző kormány döntései nyomán.

Ennek hatására egy minimálbért kereső egyedülálló édesanyának közel 100 ezer forinttal nőtt a havi bevétele, egy átlagbért kereső kétgyermekes édesanyánál pedig 220 ezer forinttal maradt több a családi kasszában havonta.

Az egyszülős családok számos speciális kedvezményre is jogosultak lettek.

A gyermeküket egyedül nevelő szülők esetében a gyermekápolási táppénzes napok száma kétszer több, így a gyermek 6 éves koráig a 42 napnyi gyermekápolási táppénz helyett 84 naptári napot, 6–12 éves gyermeknél pedig 14 nap helyett 28 napot tudnak igénybe venni.

Az egyedülálló szülők számára könnyebben elérhető a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, amely évente kétszeri pénzbeli juttatást, valamint ingyenes óvodai és iskolai étkeztetést biztosít.

Az egyszülős családok gyermekei kedvezményesen vehetnek részt minden évben a Erzsébet-táborokban.

Mivel az egyszülős családokban még nagyobb kihívás a munka és a nevelés összeegyeztetése, ezért előnyt éveznek a bölcsődei felvételnél és a bölcsődei térítésidíj-támogatás esetükben 50 ezer helyett 65 ezer forint havonta.

További segítséget jelent, hogy 2022 óta több mint duplájára emelkedett az árvaellátás összege, 50 ezer forintnál nem lehet kevesebb havonta.

Az elvált szülők esetében pedig nagy segítség, hogy az előző kormányzat döntésének köszönhetően hat hónap helyett három hónap után jár a tartásdíj megelőlegezés, ha nem fizeti a tartásdíjat a másik szülő. Bármennyi is a család bevétele, az állam 87 ezer forintig megelőlegezi a gyereknek járó összeget.

Az egyszülős családok emellett magasabb összegű családi pótlékra jogosultak, ami egy gyermek nevelése esetén 13.700, két gyermek esetén gyermekenként 14. 800, három vagy több gyermek esetén pedig gyermekenként havonta 17 ezer forint támogatást jelent.

️A KSH adatai szerint 2010 óta az egy főre jutó éves nettó jövedelem az egyszülős családokban nőtt a legnagyobb mértékben, miközben pozitív demográfiai változások is elindultak: a házasságkötések száma jelentősen emelkedett, így ma már négyből három kisbaba házasságban születik, és felére csökkent azoknak a válásoknak a száma, amelyekben a gyermek is érintett. Mindezek eredményeként 2010 óta százezerrel csökkent a kiskorú gyermeket nevelő egyszülős családok száma vagyis egyre több gyermek nőhet fel mindkét szülője mellett.

A 120 éve született olimpiai bajnok, Kárpáti (Kellner) Károly sírjánál tisztelegtünk a Kozma utcai zsidó temetőben. És meglátogattuk az első birkózó olimpia bajnokunk, Weisz Richárd sírját is.…

A Tisza a hatalmi önkény kiépítésével foglalkozik, az emberek helyzetével nem...

Újabb szóbeli kérdéssel készülök hétfőn, ezúttal a kialakult szénaválság témájában.

A Tisza házimédiájának tegnapi kamuhíre Pócs Jánosról már annyira ciki volt, hogy kénytelenek voltak korrigálni. Talán először megírták az igazságot egy fideszes képviselőről. Persze rájuk kellett…

💪🧑‍ Erő és szellem, tehetség és szorgalom, tisztelet és megbecsülés
A KIMBA az akdémistáit kiváló birkózóknak és jó magyar embereknek neveli.
Toplak Zoltán és Kis Balázs a szőnyegen.

https://www.…

Egy fiatal, aki kerekesszékben kosarazik. Egy másik, aki siketként úszik versenyszerűen. Egy harmadik, aki Down-szindrómával futja a maratont. Nekik a pálya nem akadály — hanem az a hely, ahol…

Tárgyalóasztalhoz ült a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete, a gazdasági és a közlekedési miniszter.
Az ellenzéki létben bizakodásra ad okot, hogy írásbeli kérdésemmel hozzájárulhattam a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média