Íme, az új irány! Aki vissza szól, az repül! A miniszterelnök nem tolerálja az ellenvéleményt!

Úgy tűnik, a „rendszerváltás” egyik legfontosabb intézkedése a sürgősségi sértődéskezelés. A Nemzeti Duzzogás Programja már az első héten csúcsra jár.

Reggel még tagadta, hogy “kilógatja”, estére már a közlönyben volt a kirúgás. A bosszú miatt az Igazságügyi Minisztérium munkatársainak be kellett menni dolgozni, hogy munkaszüneti napon közlönyt írjanak, hiszen nem várhatott hétfőig Havasi Bertalan kirúgása. Vajon létrehoznak majd ügyeleti rendszert, hogy másokat is ilyen sebességgel el lehessen távolítani, akik a miniszterelnöknek nem tetsző módon nyilatkoznak?

Egy hét telt el, és “Ludas Matyi” máris úgy viselkedik, mint egy igazi Döbrögi. Nem tűr sem kritikát, sem ellentmondást. Aki szembemegy vele, azt el kell taposni, ki kell tenni a szűrét.

Egyre többen látják: itt nem új politika épül, hanem egy sértett ember bosszúhadjáratot folytat.

Isten hozott Magyar Péter Szeretországában, kedves Berci!

️A Tisza Párt még ellenzékben arról beszélt, hogy minden fontos kérdésben egyeztetni fognak, helyreállítják a közszolgálatiságot és megbecsülik a magyar tudomány teljesítményét.

Ehhez képest az egyik…

Ablakban iszogatás, zokniban mászkálás, rágózás… Önök szerint mi az a viselkedés, ami még belefér az Országgyűlésben, és mi az, ami már méltatlan hozzá? Várom a véleményüket kommentben.

Kimaradt néhány jelenet a tegnapi átadás-átvételről. A nyilvánosság elé egy gondosan megvágott videó került, ami természetesen pontosan azt mutatta meg, amit ők láttatni akartak. Csakhogy ez nem a…

Az MTI-fotó botrány margójára.

Több fotó is készült, amelyeken Sulyok Tamás köztársasági elnök és Magyar Péter miniszterelnök együtt szerepelnek. Ugyanakkor ezek közül több kép nem jelent meg a…

Fel fogunk szólalni, ha azt látjuk, hogy a kormány nem a jogszabályoknak megfelelően jár el. Például, ha nem biztosítja azokat a forrásokat, amelyek az egyházakat megilletik, és amelyek haszonélvezői…

A mindennapi emberek nyelvén

Ma 135 éve adta ki XIII. Leó pápa a Rerum novarum („Új dolgok”) enciklikát, amely a modern keresztényszociális gondolkodás egyik alapdokumentuma lett. Az üzenete ma is…

Itt az ideje, hogy kampányüzemmódról átkapcsoljanak kormányzó fokozatra.

Lehet vitatni politikai döntéseket. Lehet kritizálni stratégiákat. De összemosni egy több évszázados értékrendet napi politikai játszmákkal – ez nem visz közelebb a valósághoz, csak mélyíti a bizalmi…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Békés megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média