A paktumbírák és a luxuslimuzinok: Amikor a taláros testület inkább a gyáva menekülést választotta!

Sajnos semmi meglepőt nem hozott az Alkotmánybíróság legutóbbi döntése. A magát függetlennek hazudó, ám valójában a Tisza Párttal megkötött háttéralkuk mentén navigáló taláros testület pontosan azt tette, amihez a legjobban ért: gyáván megfutamodott a valódi jogi felelősség elől, és elegánsan elkaszálta a Fidesz–KDNP frakció ötven képviselőjének beadványát.

A három „forró krumpli”, amit nem mertek
A nagyméltóságú bírák hétfői közleményükben büszkén hirdették, hogy az Alaptörvény-módosítás három legvitatottabb, legsúlyosabb intézkedését vizsgálták – pontosabban csak szerették volna, ha a politikai bátorságuk el nem párolog menet közben. A beadványok a következő húsbavágó kérdéseket feszegették:
👉Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatásának idő előtti, puccsszerű megszüntetése.
👉A képviselők választhatóságának radikális időbeli korlátozása.
👉Az alkotmánybírók megbízatásának önkényes megszüntetése és a bevezetett korhatár-korlátozás.

Jogi bújócska: „Bocs, nincs rá hatáskörünk!”

A bíráknak alig nevezhető, a Tisza Párt kénye-kedve szerint rángatott bábuk tökéletesen hozták a formájukat. Ahelyett, hogy érdemi kérdésként és a jogállam védelmezőiként kezelték volna ezt a legszebb kommunista időket idéző jogalkotási ámokfutást, inkább a legősibb trükkhöz folyamodtak. Az AB végeláthatatlan, körmönfont jogi bikkfanyelven hosszan indokolta, hogy ebben az ügyben a saját hatáskörének hiányát állapítja meg, ezért a beadványokat csont nélkül visszautasította. Milyen kényelmes! Ha valami túl forró, egyszerűen rá kell fogni, hogy a törvény szerint nem is ránk tartozik.

A miniszterelnök sem pazarolta drága idejét bonyolult jogi fejtegetésekre. A tőle megszokott eleganciával egyetlen gúnyos szmájlival reagált a közösségi médiában, így adva hangot mérhetetlen elégedettségének.
Üzenete egyértelmű:Minden megy tovább a megszokott mederben.
Magyar Péter és a Tisza zavartalanul folytathatja a rombolást.
A paktumbírák cserébe – egyelőre – megtarthatják a zsíros, tízmilliós fizetésüket.
És persze a legfontosabbat: a kényelmes, sofőrös szolgálati luxuslimuzinjaikat, amikben olyan jól lehet bóbiskolni, miközben a köztársaság romokban hever.

Hogy mi lesz így a köztársasággal és annak maradék jogi kereteivel?
És mi lesz a jóhiszemű közvéleménnyel, amely valaha – ó, mily naivság! – még felnézett erre a taláros testületre?
Nos, ahogy a politikai elemzők is találóan rámutatnak, a groteszk kormányzás (Rácz András) és a politikai paktumok kora zavartalanul folyik tovább.
Ha már a valódi Duna nem is önt ki, ezek a gátlástalan alakok minden létező jogi és morális gátat magabiztosan le fognak bontani maguk körül a hatalom megtartása érdekében.
Csak arra vigyázzanak a nagy limuzinozás közepette, nehogy a végén a saját maguk által felduzzasztott szennyes politikai ár mossa el őket is, szőröstül-bőröstül, talárostul.