A szépkorúak tisztelete alapvető számomra. Annyi mindent köszönhetek, annyi mindent tanultam tőlük. Hálás vagyok Hammerl Frigyesnének a jó szóért és a szeretetért amit kaptam tőle.
MÁR 126 EZER LEVÉLSZAVAZATOT LEADTAK A VÁLASZTÓPOLGÁROK.
MÁR 126 EZER LEVÉLSZAVAZATOT LEADTAK A VÁLASZTÓPOLGÁROK.
A szépkorúak tisztelete alapvető számomra. Annyi mindent köszönhetek, annyi mindent tanultam tőlük. Hálás vagyok Hammerl Frigyesnének a jó szóért és a szeretetért amit kaptam tőle.
Európát ma egyszerre három válság is fenyegeti. Csak egy nemzeti kormány tud megbirkózni mindegyikkel, megvédeni a magyarok pénzét és biztonságát!
Fülöppel, Bercivel és Zsigával meglátogattuk a Mamát. Történjék bármi, a locsolkodás nem maradhat el. 


Isten éltesse miniszterelnök urat és családját erőben, egészségben, szeretetben!
Az első győztes kampányt én vezettem.
Curtis barátomnak köszönöm a támogatást! 
🤝 A XXIII. János Otthon idősei megmutatták neurógimnasztika-gyakorlataikat. Önök próbálták már ezt a fejlesztő mozgásformát?
Miért fontos az új Duna-híd a Bácskának?
Mert nem csak egy híd épül, hanem egy teljes térségi fejlesztési program valósul meg!
A mohácsi Duna-híd és a hozzá kapcsolódó utak új lendületet adnak a…
Védjük meg, amit közösen elértünk! Április 12-én a békéről és a biztonságról döntünk. A Fidesz a biztos választás!
Magyarország energiabiztonsága nem játék, nem kampánykérdés, stratégiai nyugalmat igényel. Meg fogjuk védeni az energetikai rendszerünket, a családok biztonságos ellátását és nemzeti érdekeinket!
A jó idő beköszöntével egyre többen két keréken fedezzük fel a Balaton környékét.
A Balatoni Bringakör sikere vitathatatlan, de folyamatos fejlesztése és karbantartása kulcsfontosságú. Most a…