Szüleim átadták nővéremnek orvosi hivatásuk legfontosabb tanítását: „magyar orvos vagy, magyar betegeket szolgálj és gyógyíts a legjobb tudásod szerint, a legnagyobb alázattal.” Nagyon büszke vagyok…
Ki kardot ránt, kard által vész el! A politikai kultúra csak az egymás iránti tiszteletre épülhet!
A politikában természetes a vita. A különböző vélemények ütközése a demokrácia része. De van valami, ami minden politikai oldalon túlmutat: a közjogi méltóságok és az alkotmányos intézmények tisztelete. A köztársasági elnök személye nem pusztán politikai kérdés. Az állami folytonosságot, a nemzeti egységet és a demokratikus rend stabilitását jelképezi. Éppen ezért különösen aggasztó, amikor Magyar Péter miniszterelnök személyes vagy politikai konfliktusait úgy próbálja érvényesíteni, hogy közben folyamatosan rombolja a tisztelet kultúráját.
Miközben néztem, ahogyan Magyar Péter végtelenül minősíthetetlen módon beszélt a köztársasági elnökkel, az első gondolatom az volt, hogy ezt nem vagyok hajlandó tovább hallgatni. Csak azért maradtam, mert azt gondolom, kötelességünk politikusként ezt is elviselni, ráadásul nem lett volna helyes cselekedet magára hagyni a teremben ilyen agresszív támadás alatt a köztársasági elnököt.
Amit pedig a fotózás során a köztársasági elnök irányába tanúsított a miniszterelnök és a miniszterek, amiatt mindenkitől bocsánatot kérek és helyettük is szégyellem magam, mert senkivel nem bánunk így. Az emberi méltóság különösen nem politikai pozíció kérdése. Ide jutott a nemzetegyesítő Tisza? Az egyik legszégyenteljesebb viselkedés, amit eddig láttam a politikai pályámon: magyar magyart megaláz! Szégyen!!!
A tiszteletlenség soha nem marad következmények nélkül. Lassan aláássa a közbeszéd minőségét, gyengíti az intézményekbe vetett bizalmat, és rossz példát mutat a fiatal generáció számára is. A politikai kultúra nem egyik napról a másikra omlik össze.Először csak eltűnik a tisztelet. Aztán megjelenik a fenyegetés, a megfélemlítés, a közjogi méltóságok folyamatos támadása, és amikor mindez mindennapossá válik, az emberek lassan elveszítik hitüket abban, hogy az intézmények képesek megvédeni a rendet és a nyugalmat. Mit érzékel ebből egy fiatal? Azt, hogy a hangerő fontosabb a méltóságnál? Azt, hogy a sértegetés, az agresszió erőt jelent? Azt, hogy a közéletben a tisztelet idejétmúlt érték?
Mindennek nemcsak belpolitikai következménye van. A világ figyel bennünket. Külföldről is látják, hogyan bánunk egymással, hogyan beszélünk az ország közjogi méltóságairól, milyen állapotban van a magyar politikai kultúra. Egy ország tekintélyét nemcsak a gazdasági adatok adják, hanem az is, hogy tud-e méltósággal működni a közélete, van-e tisztelet az alkotmányos keretek iránt. Mert ahol a folyamatos politikai fenyegetés és a személyeskedő rombolás válik normává, ott előbb-utóbb a társadalom is feszültebbé, bizalmatlanabbá válik. Itt már nem pusztán politikai stílusról van szó, hanem arról, hogyan viszonyulunk saját alkotmányos rendünkhöz.
A történelem újra és újra figyelmeztet bennünket: aki rombol, előbb-utóbb maga is a rombolással találja szembe magát. „Ki kardot ránt, kard által vész el.”
Nekünk olyan közéletre van szükségünk, ahol lehet határozottan vitatkozni, de nem lehet következmények nélkül lerombolni a tisztelet határait. Mert egy nemzet erejét nem a leghangosabb mondatok adják, hanem a közösen őrzött méltóság.
Szüleim átadták nővéremnek orvosi hivatásuk legfontosabb tanítását: „magyar orvos vagy, magyar betegeket szolgálj és gyógyíts a legjobb tudásod szerint, a legnagyobb alázattal.” Nagyon büszke vagyok…
Nem politikai performanszok döntik el a kőolaj világpiaci árát, avagy az első be nem teljesült Tisza-ígéret.
Imádkozzunk a kárpátaljai magyarságért, akik oly sokat szenvedtek már és álljunk ki a békéért! Maximálisan elítélendő az orosz dróntámadás.
Már a Hír tv-ben, 21 órakor kezdünk a Vezércikkben, tartsatok velünk!
Bosszúvággyal spékelt színház-politizálás indult meg a Tisza-kormányban.
FIDESZ-KDNP együtt a nemzet szolgálatában!
A haza szolgálat. Szolgáltunk kormányon, most szolgálunk ellenzékben. Azokért dolgozunk, akik bíznak bennünk és azokért is, akik majd újra bízni fognak,…
𝐌𝐚 𝐯𝐚𝐧 𝐚 𝐭𝐚́𝐯𝐤𝐨̈𝐳𝐥𝐞́𝐬 𝐞́𝐬 𝐚𝐳 𝐢𝐧𝐟𝐨𝐫𝐦𝐚́𝐜𝐢𝐨́𝐬 𝐭𝐚́𝐫𝐬𝐚𝐝𝐚𝐥𝐨𝐦 𝐯𝐢𝐥𝐚́𝐠𝐧𝐚𝐩𝐣𝐚. 𝐔𝐧𝐚𝐥𝐦𝐚𝐬𝐚𝐧 𝐡𝐚𝐧𝐠𝐳𝐢𝐤? 𝐏𝐞𝐝𝐢𝐠 𝐚𝐳 𝐞𝐠𝐲𝐢𝐤 𝐥𝐞𝐠𝐟𝐨𝐧𝐭𝐨𝐬�…
️ Magyar Péter miniszterelnök Sulyok Tamás, és a magyar Nobel-díjas Krausz Ferenc után ma egy újabb köztiszteletben álló személy, Varga Zs. András kúriai elnök ellen intézett méltatlan támadást.…
Vannak választások, kormányok jönnek és mennek. Pozíciókat, feladatot kapunk és vesztünk. A mai evangéliumi részben Jézus viszont tisztába teszi mindezt:
“Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a…