Nagy döntések, közösen. Így telt az őszi Országos Választmányunk.
Pontosan így van!
Az, hogy egy tiszás képviselő egy másik képviselőtársa helyett nyomott gombot a plenáris szavazáson (úgy, hogy az ott ült mellette), messze nem csak a mozdulat ténye miatt súlyos.
Azért is, mert a képviselőnek a magyarázó posztjai alapján halovány fogalma sincs arról, hogy amit tett, az törvénytelen.
Az eset jól mutatja, hogy mi a következménye annak, amikor nullkilométeres, mindenféle tapasztalat nélküli embereket ületetnek be az Országgyűlésbe. Több mint százat. Nem fogom őket kólásdobozoknak nevezni, akkor sem, ha Magyar Péter megtette.
De mindenki gondoljon bele, hogy ha egy képviselő egy ilyen egyszerű ügyben ilyen fogalmatlan, akkor mennyire képes helyt állni ennél bonyolultabb ügyekben.
A tapasztalat a politikában érték. Ezt semmizik ki a 12 éves mandátumkorlátozással.
A tapasztalatot nem lehet idétlen Tiktok-videókkal és táncikálásokkal pótolni.
Az, amit látunk, az a magyar állam leépülése. Védelmi képességeiben, tudásában, tapasztalatában, méltóságában.
Nehezen lehetne elképzelni ennél veszélyesebb folyamatot egy olyan időszakban, amikor Európa, benne Magyarországgal, válságtünetek sorával néz szembe.
Képviselő asszonynak csak annyit üzenünk: volt már ilyen eset. Amikor egy korábbi képviselő más helyett szavazott a plenárison, azonnal lemondott.
Nagy döntések, közösen. Így telt az őszi Országos Választmányunk.
A beporzók védelmében: rovarhotelt telepítettünk! 
A KDNP számára kiemelten fontos a környezetvédelem és a teremtésvédelem: hisszük, hogy az épített és természetes környezetünk megóvása közös…
Hegedűs Barbara:
A szavazati jogot nem lehet átruházni, de helyettesítést kérni sem. Arra kapott minden képviselő felhatalmazást, hogy saját maga nyomja meg. Ha ez szemmel láthatóan nem sikerült, akkor…
Magyar Péter túszul ejtette az Országgyűlést
HU/EN
Ha már Róma, akkor természetesen nem maradhatott ki az Olasz Siketek Sportszövetségének (FSSI) székháza sem.
🤝
A Siketek Nemzetközi Sportbizottsága (ICSD) elnökeként örömmel látogattam el a…
Lannert Judit nagyon súlyos kijelentéseket tett, amiket ma is fenntart. Távoznia kell!
Kőprofik. Annyira nem működik a Tisza-kormány, hogy a hátrányos helyzetű diákok és tanáraik Útravaló ösztöndíját se utalják ki. Ennyit a működő és emberséges kormányzásról.
A diplomácia nem lehet pártpolitika
️
Katar állam nagykövetét fogadtam!
️ Közvetlen légijárat,
fejlődő turizmus és
sportkapcsolatok,
befektetések az idegenforgalomba,
hosszú távú energetikai…
A tiszás tombolásnak egyelőre nincsenek határai. A közéleti erőszak hétfőn újabb szintjére lép.
Levélben fordultam az Országgyűlés elnökéhez Schummer Orsolya szavazása miatt. Meggyőződésem, hogy ami a parlamenti szavazás során történt, nem maradhat…