Valóban a jó oktatáson és egészségügyön múlik a családok gyermekvállalási kedve?

Ezzel a felütéssel indította Pogátsa Zoltán, „állandó” vitapartnerem a nagy demográfiai vitánkat a BrainBaron: hiába az állami támogatások, ha nem jó az oktatás és az egészségügy, a családok nem vállalnak gyermeket. Szerinte ráadásul támogatni sem kellene a gyermekvállalást, mert a Föld túlnépesedett: az általa idézett adatok alapján mindössze 3,5 milliárd embert tudunk fenntartható módon élelmezni.

Mondhattam volna, hogy ha önmagában az oktatás és az egészségügy színvonala lenne a döntő, akkor Németországban (1,32), Svájcban (1,29), Dél-Koreában (0,8) vagy Japánban (1,14) kellene a legmagasabbnak lennie a termékenységnek, nem Csádban (6,13) vagy Szomáliában (6,12). (A zárójelben szereplő számok a teljes termékenységi rátát jelölik.)

A jó oktatás és egészségügy fontos, de önmagában nem ad választ a demográfiai kérdésre.

Ehelyett azzal érveltem, hogy a gyermekvállalás valóban fenntarthatósági kérdés – a szó legmélyebb értelmében. Mi végre földi létünk és törekvésünk, ha nincs kinek továbbadnunk a Földet?

Minden vágyott, megszületendő gyermeket értéknek tartok. Közösségeink feladata pedig – a szülőktől a nemzetig –, hogy megteremtsük a feltételeit annak, hogy ezek a gyermekek jólétben nevelkedhessenek fel.

Az EAT–Lancet, a fenntartható táplálkozás egyik meghatározó nemzetközi tudományos bizottsága arra jutott, hogy az étrend, az élelmiszer-termelés és a pazarlás érdemi átalakításával 9,6–10 milliárd ember fenntartható élelmezése is lehetséges. Ez komoly feladatot jelent, de nem támasztja alá azt az állítást, hogy a Föld legfeljebb 3,5 milliárd embert képes eltartani.

A Dull Szabolcs által kiválóan moderált vitában Szalma Ivett családszociológus azt állította, hogy az anyagi ösztönzők csökkentik a gyermekvállalási kedvet. Visszakérdeztem, mert azt gondoltam, talán csak pontatlanul fogalmazott. Az állítását azonban fenntartotta.

Én amellett érveltem, hogy a fejlett világban három tényezőnek van meghatározó szerepe abban, hogy a vágyott gyermekek valóban megszülessenek:

1. Anyagiak. Felelősen felnevelhetők-e a gyermekek? Van-e a családnak biztonsága, otthona, kiszámítható megélhetése?

2. Kultúra. Családbarát-e a környezetünk? Megbecsüljük-e a gyermeknevelést, vonzó életcélnak tekintjük-e a családalapítást? Vagy „a lét elviselhetetlen könnyűségének” különböző ígéretei eltérítik ettől a felnövekvő generációkat?

3. Biológia. Talán ez a legkényesebb kérdés. A vitában idézett becslések szerint csak Magyarországon 200 ezer, más becslések szerint 400 ezer olyan pár van, akik szeretnének gyermeket, mégsem sikerül nekik. Hivatkoztam arra a becslésre is, amely az esetek 80 százalékában a környezeti szennyeződésből származó, a hormonrendszer működését megzavaró anyagokat – az úgynevezett endokrin diszruptorokat – és a stresszt jelöli meg okként, 20 százalékában pedig petevezeték-eredetű meddőségről beszél, amelynél a lombikprogram jelenthet segítséget. Ezeknek a pároknak időben elérhető kivizsgálásra, az okokhoz igazodó kezelésre és emberi támogatásra van szükségük.

A vitában megemlítettem az Endocare magyar vállalkozást is. Az általam ismertetett adatok szerint évente 800, endokrin diszruptorok miatt hosszú ideje meddőséggel küzdő párból 700-nak segítenek abban, hogy megszülethessen a vágyott gyermeke. Mert a vágyott gyermekek megszületésének segítése nagyon is konkrét feladat.

A legfontosabb gondolatot azonban Jonathan Sacks rabbi szavai fejezik ki: „Minden szeretetben fogant gyermek a jövőbe vetett mély és megindító hit tanúsága.” A gyermekvállalással az ember túllép saját élete időhatárán. Fontossá válik számára egy olyan világ is, amelynek egy részét már nem fogja látni.

Nyomj egy lájkot, ha egyetértesz, és egy szomorú emojit, ha nem. Köszönöm, hogy végigolvastad.